Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 15. (Budapest 1959)

CZOBOR ÁGNES: A Régi Képtár négy új festménye

(26. kép), jelzett és az 1636-os évszámot viselő kép

9 nem tartozik a mester legjobb alkotásai közé. A negyedik, megint bizonyos Rembrandt-kompozíciótól megihletett, új szerzemény nem XVII. századi holland, hanem XVIII. századi német festő műve.

10 A kép Ábrahámot ábrázolja Izsákkal (31. kép). Mesterének megállapításához egy, a karlsruhei Kunsthalleben levő, teljesen azonos kép segített hozzá, mely Christian Wilhelm Ernst Dietrich műveként szerepel (29. kép).

11 A budapesti és a karlsruhei kép összehasonlításánál a karlsruhei kerül előnyösebb helyzetbe, ugyanakkor azonban el kell ismernünk, hogy a budapesti kép megfestése is kitűnő festő kezére vall, úgyhogy nagyon nehezen tudjuk csak egyszerű másolatnak tartani. Minthogy a budapesti képen erősen megsárgult a firniszréteg, és sokkal rosszabb állapotban is van, mint a karlsruhei, azt reméljük, hogy egy későbbi restaurálásnál eltűnik a két kép kvalitásbeli különbsége. Addig csak feltételesen közöljük képünket Dietrich sajátkezű variánsaként. Köztudomású, hogy Dietrich gyakran és tudatosan utánozta Rembrandt művészetét. E kép Rembrandt azonos témájú rézkarcának (Bartsch 34 ; 30. kép) kompozícióját veszi át, majdnem szolgai hűséggel. A Rembrandt-karc és a Dietrichkép között levő eltérések pontosan arra a különbségre jellemzőek, ami a minden üres pátosztól tartózkodó XVII. századi Rembrandt és az olasz barokk patetikus szellemétől is megérintett XVIII. századi festő, Dietrich, szemlélete között fennállt. Rembrandt karcán, a bibliai szöveghez hűségesen ragaszkodva, Ábrahám komoly és méltóságos nyugalommal, a felsőbb hatalomba vetett szilárd hitével, az égre mutatva magyarázza a kis Izsáknak, hogy ,,az Isten majd gondoskodik magának elégő áldozatról". A gyermek ugyanolyan méltóságteljesen nyugodt, mint az apja. Szelíden nyalábolja át a rőzseköteget és érezzük, hogy lázadás nélkül fogja apját a számára oly végzetesnek látszó útra elkísérni. Ezzel szemben Dietrich meghamisítja a bibliát és olcsó pátosszal dramatizálja a jelenetet. Ábrahám felemelt bal karja nem az égi bölcsesség felé mutat, hanem sopánkodást kifejező, üres gesztussá válik, jobbjával pedig a sziklára kitett kés felé tesz részben elhárító, részben figyelmet felkeltő mozdulatot. Ugyanez a kés Rembrandtnál Ábrahám övén, a bőrtokban marad. Természetes, hogy ilyen lázadó és lázas szavakra és a gyilkos eszköz bemutatására a kisfiú sem reagál úgy, mint Rembrandt karcán. Nem tűrő, szelíd és engedelmes, hanem feleslegesen és könnyelműen felzaklatott gyermek, aki magát védtelennek és kiszolgáltatottnak érezve, szívszaggató zokogásban tör ki. Dietrich — aki annyi festőnek, annyi egymástól különböző iskolának, irányzatnak, sőt stílusnak volt egyszerre kitűnő utánzója —, nem a lényegessel, a nagy mesterek alkotásainak belső mondanivalójával, hanem csak a külső formák és a különféle technikák ügyes utánzásával, elsajátításával törődött, CZOBOR ÁGNES 9 Ltsz. 1135, olaj, fa, 50,5x71 cm. Jelezve 1. balra: P. Potter f. 1626. Vétetett J. Goudstikker amsterdami műkereskedőtől. 1894. 10 Ltsz. 58.16. olaj, vászon, 66,4x54,2 cm. 11 Staatliche Kunsthalle, Karlsruhe. Ltsz. 1737. 64,4x51,5 cm.