Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 14. (Budapest 1959)
RADOCSAY DÉNES: Néhány gótikus faszoborról
laposan kezelt gyűrődések, bő öblök, a Férfiszent elődomborodó térdéről aláeső köpenyrész lapos faragása (Szent Jakabnál e köpenyrészlet a toporci Máriáéval egyezik) bizonyítja, a más kéztől való eredetet viszont a lágyan, a mester karakterisztikus vonásait nélkülöző arcok szemléltetik. E kapcsolatok-különbségek nyilvánvalóan a mester és tanítvány, vagy mester és műhelytárs viszonyával magyarázhatók. Az Osztrópataki mester első műve a volt Sáros megye területéről, a következő kettő pedig a Szepességről származik. Szükségtelen e helyütt a sárosi és szepességi, valamint a szepességi és bányavárosi művészet összefüggéseit bővebben tárgyalni. A század hetvenes éveiben működő vezető bányavárosi festő munkásságának, a Jánosréti mester tevékenységének a Szepességre is kisugárzó hatása a táblaképfestészet történetében jól ismert. Elég megállapítani annyit, hogy Osztrópataki szobrászunk stílusa a szepesi-sárosi környezetben társtalan s hogy e stílus gyökerei a bányavárosi művészet felé vezetnek. Kapcsolatát a bányavárosi iskolával a plasztikai előadás fő elveinek rokonsága bizonyítja. A test arányainak, a széles, higgadt és mérsékletes redővetésnek módját itt leshette el, ez lehetett számára az az ösztönző élményanyag, amely sajátos művészete kibontakoztatásához az első impulzust adta. Ezeket az emlékeket fejlesztette-formálta sajátos képzelete megnyerőén egyéni stílussá. A' tanulásnak, hasonulásnak e kötetlenebb, az alapvető stílusvonásokra redukálható módja amúgy is jellemző a bányavárosi iskolára. A műhely vezető mestere, a Jánosréti festő minden bizonnyal szobrász és festő volt egy személyben, a jánosréti főoltár Szent Miklós figurája plasztikai testvére a táblaképek síkalakjainak. S említsük azt is, hogy a Jánosréti mester műhelyéből származott oltárok szobordíszét éppúgy inkább az alkotóelvek közössége fűzi a vezetőmesterhez — s nem a részletformák pontos azonossága —• akárcsak az Osztrópataki mester stílusát is. E bányavárosi iskola, már a táblaképfestészet emlékeinek vizsgálata során, az egyidejű más művészi körök mellett a legönállóbbnak bizonyult. Messze vezetne most e jelenség külföldi és hazai előfeltételeit tárgyalni, mint ahogy messze vezetne álz e körből származó jánosréti Krisztus siratása oltár szekrénydomborművének egy fuldai domborművei való összefüggéseit behatóan elemezni. 18 A fuldai dombormű említése csupán azért hasznos, mert az említett jánosréti Krisztus siratásával való formai hasonlósága — a köztük levő távolság ellenére is — igazolja, hogy a bányavárosi művészet önállósága nem azonos semmiféle provinciális elzártsággal, vagy zárkózottsággal. A bányavárosi iskola a század hetvenes évei adta lehetőségek szerint fejlődött, erősödött, alakította ki formanyelvét és sugározta stílusát távolabbi vidékek felé. Hatása nem egyedül az Osztrópataki mester művészeténél figyelhető meg. Hasonló módon nagyvonalú, bőlebenyú köpenykezelés és egyéni arcformákra való törekvés jellemzi a garamszentbenedeki Urkoporsó 1480 táján keletkezett apostolalakjait, 19 a széles és lapos redőstílus szepességi hatására pedig az 1470 tájára kel18 D e m m 1 e r, T.: Ein Fuldaisches Holzrelief im Kaiser Friedrich Museum. Amtliche Berichte aus den Königlichen Kunstsammlungen XXXII, 1910 — 1911. 99 — 103. old., 45 — 47. kép. 19 G e r e v i c h L.: A garamszentbenedeki Urkoporsó. Gerevich Tibor emlékkönyv. Bp. 1942. 50—57.; Gerevich L.: A felvidéki szobrászat stílusfejlődése. (Kny. Szépművészet.) Bp. 1943. 16. — Wieset túlzó szepességi nézőpontja indíthatta arra, hogy a bányavárosok e ritka emlékét indokolatlanul Lőcsei Pál műhelyébe sorozza. Schür er, O.— Wiese, E.: Deutsche Kunst in der Zips. Brünn — Wien— Leipzig, 1938. 73, 194, 197.