Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 14. (Budapest 1959)

RADOCSAY DÉNES: Néhány gótikus faszoborról

ruházatuk redői egyszerűen rendezettek, mentesek minden dekoratív játékosságtól. Közeli rokonuk, ugyané mesternek más alkotása a Kárpátmedence területéről nem ismert. A XV. századi faszobrászat emlékei között sajátos fejlődéstörténeti helyzetükkel érdemelnek figyelmet. A lágy és a kemény stílus egymást váltásának határmesgyéjén állnak. Annak az évtizednek szülöttei, amelyből viszonylag kevés emlék maradt korunkra s amelynek fejlődéstörténeti rajza talán a legtöbb további korrekcióra szorul. Röviden jellemezve stílusukat : a puhán formált, a karakterisztikus vonásokat kerülő arcok, a hasonlóan mintázott kezek, a lágyan gyűrődő ruharedők a lágy stílust idézik. De ugyanekkor a két szent mindjobban kiegyenesedő testtartása, köpenyvetületeik lehiggadása, egyszerűbb rendszere már az új divat parancsa szerint formálódik. A Szent Borbála köpenyének kétoldalt lecsüngő két jégcsapszerű szárnya, amely a korábbi osztrák, cseh, délnémet és sziléziai szép Madonnák szinte kötelező két köpenyszárnyának leegyszerűsödött, csökevényes formája, a lágy stílus emlékét őrzi, s ugyanekkor a Szent Dorottya ruházatának legyezőszerűen szétterülő árkai (bár az sem közömbös, hogy e motívum a lágy stílust megelőző korszakban jól ismert volt)

9 a kötelező típus uralma alól való szabadulást jelzi. A két stílus keveredése, a két periódus még együttes stílusalakító képessége más emlékeink között is e két szobrunkon figyelhető meg a legjobban. Ha közeli rokonaik ismeretlenek is, hazai előzményük a bártfai Mária oltár szekrényszobraiban felismerhető.

10 A bártfai figurák lágyabb formái korábbi stílusfázis mellett vallanak, de a hasonló vonások, mint a fej és törzsek rokon aránya, az arcok puha mintázása, a kétoldalt lecsüngő köpenyszárny (a bártfai Máriánál közvetlenül a sziléziai szép Madonnákat juttatja eszünkbe) nyilvánvalóvá teszi, hogy az 1440—1450 tájára keltezhető bártfai szobrokat Szent Borbála—Dorottya figuránk nem sok évvel követte. S mindenképpen megelőzték azt a következő stílusfokozatot, amelyet a keményebb és merevebb faragásmód jellemez, — példaként az 1470-es évek táján keletkezett jánosréti Mária-Dorottya oltár két figuráját említjük. Szent Borbála-Katalin szobrunk e két időhatár között, a rokon sajátságok útmutatása szerint közelebb a bártfai szobrokhoz, 1450—1460 között születhetett. Közelebbi provenienciájuk egyelőre meghatározhatatlan. De akár Kassa számára készültek, akár Kassa környékének valamely templomát díszítették is, valószínűleg a kassai művészet hatósugarában születtek. Jelentőségüket fokozza, hogy oly időszak szobrászi fejlődéséről tesznek vallomást, amely még több kiegészítésre szorul, s hogy annak az útnak a mérföldkövei, amely út végül is a kassai főoltár pompás szekrényszobraihoz vezet. Következő szoborpáruuk egy hajdani kálvária két mellékszereplője, Mária és Ev. Szent János alakja(25—26.kép).

11 Festékrétegük hiányos, kopott, de állapotuk jó. Mária két kézfejének elkallódásától eltekintve épek. Korábbi irodalmunkban nem ismeretlenek. Kampis összefoglaló munkájában Mateócról származókként említette őket s faragójukat vidékies, de jól felkészült 1510 táján működő és Veit Stoss 9 A redőmotívum a francia és a német szobrászatban egyaránt megfigyelhető, ehelyütt csupán az Erminoldmeister 1280—1290 táján készült regensburgi Angyali üdvözlet Máriáját említjük. A lágy stílust követően egy Multscher köréből származó Szt. Borbálára utalunk. Weise, G.: Zur Frühperiode Multschers. Zeitschrift für Kuntswissenschaft III, 1949. 15 — 16. old., 1—4. kép. 10

Rados J.: Magvar oltárok. Bp. 1938. 49. old. XXXV. táb. 11 Mindkettő hársfa. Mária 101,5 cm. ltsz. 55.893.1. Ev. Szt. János 100,5 cm. ltsz. 55.893.2.