Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 13.(Budapest, 1958)

FENYŐ IVÁN: Ismeretlen olasz rajzok

hiányok a lap egyik — itt nem reprodukált •— oldalán az arc hatását hátrányosan befolyásolják.

4 Nem a feldolgozatlan anyagból került elő, hanem az elmúlt esztendő vásárlásai közé tartozik a „Krisztus kenyér- és halcsodáját" ábrázoló lap (38—39. kép). A Vitellius-fejnél is jelentősebb rajzot előző tulajdonosa Jacopo Tintoretto műhelyébe sorolta. Ez az attribúció mint stílusmegjelölés meg is felel a valóságnak, amennyiben a lapnál a Tintoretto-tanítvány Palma Giovane rajzmodorának egy kiváló példájára kellett ismernem.

5 A lendületes és erőteljes rajz mindkét oldala annyira jellemző a manierista mester stílusára, hogy a meghatározás kizárólag stíluskritikai alapon is teljesen meggyőző. De rendelkezésünkre áll a tárgyi bizonyíték is, amennyiben Palma Giovane festői oeuvre-jében kutatva, megállapítható volt, hogy a rajz a velencei Carmini-templom oltárképéhez készült (37. kép).

6 Ebben az esetben is áll az a tétel, hogy Palma Giovane általában jelentékenyebb rajzoló volt, mint festő. A „Kenyér- és halcsoda" rajzvázlatának és a kész festménynek kompozíciója messzemenő egyezést mutat ugyan, de a vázlat felépítése világosabb, áttekinthetőbb, az embersokaság ábrázolása tömörebb, mint a festményen. A verso vázlata a mester legmeginelítóbb Pietái közé tartozik. A szakállas fej kifejezése a Palma Giovane festmények sokszor pompás képmásaira emlékeztet. Nem tudom, vajon ismeretes-e a Carmini-festmény keletkezési ideje. A régi és újabb irodalomban nem találtam idevonatkozó adatot. A budapesti vázlatrajz stílusa a hatalmas Palma Giovane rajz-oeuvre-ben leginkább olyan jellegű rajzokkal hozható összefüggésbe, mint az Uffizi lendületes „Rézkígyó" lapja,

7 amely valószínűleg az 1602—1603 között készült orgonaszárny vázlata a Salódómban. A budapesti „Kenyércsoda" verso ján levő vázlatok kifejező ereje mindenesetre a mester érett stílusát tükrözi s itt az 1600-as évek elejét inkább terminus postquem-ként kell felfogni. A kompozíció viszont aránylag korai velencei művek4 Az újonnan feldolgozott anyagban még egy azonos technikával rajzolt Vitelliusfejet találtam (ltsz. 58.811.K.), amely az előbb ismertetettnél jóval gyengébb példány. Minden bizonnyal már a XVII. században készült és a száraz iskolai rajztanulás ismérveit árulja el. A Vitellius fejet nemcsak a Tintoretto-műhelyben rajzolták. Példa Jacopo Bassano rajza a Louvre-ban, amelyet Michelangelo Muraro publikált az Arte Veneta 1952. évi kötetében (55 oldal, 45 kép). — Hans és Erika Tietze „Tizianstudien" című tanulmányukban (

Jahrb. der Kunsthist. Sammlungen. Wien, 1936. 190) pedig rámutattak, hogy a Tintoretto által gyakran rajzolt Vitellius-fejet Tizianonak is ismernie kellett. — Végül utalok a rotterdami Museum Boymans szép Annibale Carracci rajzára, amely minden valószínűség szerint a szóban levő Vitellius-fejet ábrázolja. A lapot Michael Jaffè teszi közzé a Paragone 1956. novemberi számában. 5 Ltsz. 57.l.K, a hátlapon Pietà és egy szakállas fej látható. — 168x445 mm. — Bisztertollrajz. A recto lavírozva, a verso szakállas fején vöröskréta nyomok. — Egykor a Fritz Hasselmann-gyűjteményben. (Lugt 1012). —A Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztálya Palma Giovane számos lapját őrzi és igen sok olyan lap van, amelyeknél Palma Giovane szerzősége, továbbá a „másolat, vagy eredeti" kérdése igen komoly problémát jelent. Megemlítem, hogy egy összefoglaló munkát készítek elő a budapesti gyűjtemény északolasz — elsősorban velencei — rajzairól. Itt természetesen a Palma Giovane körhöz tartozó számos rajzzal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel is behatóan kell foglalkozni. 6 Lorenzetti, G. „Venezia e il suo Estuario" című munkájában (Roma, 1956. 552.) a Carmine festményét — a hagyománytól és az általános míivészettörténeti megjelöléstől eltérően — mint Andrea Schiavone művét említi. A most publikált budapesti rajz Palma Giovane szerzőségét azonban vitán kívül állóvá teszi. - A Carmine festményéről készült fényképet hálásan köszönöm a velencei Fondazione Giorgio Cini igazgatójának, Giuseppe Fiocconak és Lino Moretti doktornak. 7 1814 szám. Hadéin, D. v. : Venezianische Zeichnungen der Spätrenaissance. Berlin, 1926. 97. kép.