Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 13.(Budapest, 1958)
GARAS KLÁRA: Felix Ivo Leicher
jelentős részéről nincsenek fényképek s még a leírások is hiányosak, fogyatékosak. Elsősorban természetesen a közelebbről hozzáférhető magyarországi emlékanyaggal kívántunk foglalkozni. Ezek áttekintése s a rendelkezésünkre álló adatok vizsgálata azonban így is elegendő támpontot nyújt Felix Ivo Leicher művészetének megismeréséhez. Leicher tevékenységének a Maulbertschel való kapcsolat ad jelentőséget, nem önálló múvészegyéniség, s ami nevéhez fűződik, javarészt csak a nagy mester lángelméjének gyenge visszfénye. Leicher par excellence oltárképfestő volt, az egyetlen nagyszebeni vázlaton (Aurora) kívül nem is igen ismerünk tőle mást, mint vallásos tárgyú műveket. Elete végén — mint mások is, engedett a polgári műfajok egyre inkább hódító divatjának, az 1786. évi akadémiai kiálításon több világi tárgyú képe is szerepelt — ezek azonban nem maradtak fenn, vagy ismeretlenül lappanganak s számunkra Leicher alakja elhalványodik és eltűnik ott, ahol a későbarokk vallásos festészet hagyományaiból kilép.'4 Ez volt létalapja s igazi műfaja. Művészi sajátságait, jellemző adottságait néhány mondatban összefoglalhatjuk. Csaknem mindig a képsíkkal párhuzamosan, közel az előtérbe hozva építi fel a cselekményt, a mélységi elemeket, a térbeli momentumokat sokkal kevésbé érzékelteti, mint Maulbertsch. A háttért csak nagyjából jelzi, a környezet rajzának még hangulatfestő szerepe sincs. Alakjai nagyok, a képfelület jelentős részét betöltik, monumentális hatásúak, nehézkes mozgásúak. Ellentétben Maulbertsch bravúrosan könnyed, száguldóan eleven és kifejező ecsetkezelésével Leichernél a formaadás, modellálás vaskosabb, erőtlenebb, puhább. Jóllehet az egyes típusokat, figurákat szinte változtatás nélkül átveszi Maulbertschtől, minthogy a kifejezést letompítja, a jellemzést felhígítja, alakjai a mesterétől elég jól megkülönböztethetők. A gesztusok kicsit mesterkéltek (1. például a modorosan szétfeszített ujjakat), az arcok a maguk lágy és szélesebb ováljával, a pici, duzzadt szájak, vastag szemhéjak minden művén jól felismerhetőek. Drámai elevenség helyett kicsit negédes, kicsit édeskés kifejezésmód jellemzi. Színeinek nincs meg az a sugárzó fényereje, szikrázó tüze, árnyalatgazdagsága, mint Maulbertschnek, tompábbak, agyagosabbak, sötétebbek. Minden hasonlatosság és minden kölcsönzés ellenére is a kvalitásbeli különbség révén a szerény epigon munkája világosan megkülönböztethető a magával ragadó zsenialitáséi mesterétől. Leicher pályafutásának végéről, életének utolsó szakaszáról nincsenek megbízható adataink. Halála évét a források 1795-ben s 1811-ben bizonytalanul jelölték meg. A századfordulótól kezdve munkásságának nincsenek hiteles nyomai, s valószínűnek tartjuk, hogy az az I. Leicher, akinek tevékenységével az 1800-as években találkozunk, nem a Maulbertsch követő Felix Ivo, hanem fia, Joseph Leicher volt. 25 24 Verzeichnis der von der K. K. Akademie bildender Künstler aufgestellten Kunstwerke. Wien, 1786. No. 44, 46, 86. 25 Naglernél (Neues alig. Künstlerlcxikon VII. München, 1839. 405.) még 1795, Tschischka-nál (Kunst und Alterthum in dem Österr. Kaiserstaate. Wien, 1836.) 1811 szerepel Leicher halála éveként. H a b e r d i t z 1, M.: Das Wiener Barockmuseum. Wien, 1935. 50. a pontos dátumot közli : 1812. február 20. Josef Leicher szignált oltárképe 1814-ből a Gross-Scbnveinbarth-i templomban. D e h i o, G.— S c h m i d t, J.— Tie t ze. H. : Die Kunstdenkmälcr Österreichs. Wien, 1957. 96.
