Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 12.(Budapest, 1958)
VARGA EDITH: Egy áldozati jelenet kozmogónikus vonatkozásai a Szépművészeti Múzeum egyiptomi sztélé-töredékén
A sztélé felső képmezője tehát magyarázza az áldozati jelenetet, és a jelvények mindkét ábrázolás helyét meghatározzák. A két kép az elhunyt halál utáni létének két fázisát örökíti meg, mintegy időrendi egymásutánba állítja az alvilági és túlvilági cselekményt. Kapcsolatukban a halál utáni teremtés gondolatának egyik megfogalmazása jut kifejezésre, melynek összefonódását az Osiris-jelvény és a napfelkelte jelenetének ugyanabban a gondolatkörben való megörökítése is megerősíti. A Ded-oszlop gyakran fordul elő a szoláris szimbolikában ; a nap felemelkedését illusztráló újbirodalmi halotti papiruszokon. 85 Az ég horizontjának két végén ülő Isis és Nephtys között áll az oszlop, amelyből egy °nh-jel két karja magasra tartja a napkorongot. A korong körül három-három majom áll adoráló tartásban. A mélyértelmű, filozofikus mondanivalót tartalmazó jelenet világosan fejezi ki a halotti szférából keletkező életet ; a nap felemelkedését. Végül Hunefer papiruszán az eddig felvázolt gondolatkör teljes megfogalmazását látjuk (4. kép). 86 A kép alsó felében a Ded-oszlopban szimbolizált Osiris áll uralkodói jelvényeivel, akit nővérei, Isis és Nephthys vesznek körül. A jelenet az Osiris-köit, a halotti régiót ábrázolja. Felette napkorongos sólyom, Ré-Harachti áll, két oldalán, az égív alatt pedig hét ithyphallikus htt-majom mond neki dicséretet. 87 A kép a napfelkeltét ábrázolja. A két jelenet két horizontot örökít meg : Nyugatot, ahol Osiris uralkodik, és Keletet, ahol Ré felkel. Az elmúlás és keletkezés aktusában Osiris és Ré képezik egy dinamikus világnézet két gondolatkörének szorosan összetartozó egységét. VARGA EDITH 85 HK XV. == Papyrus of Ani vignettáján = B u d g e : id. m. Pl. 2 ; Quenna papirusza : B u d g e, (1951) Pl. L, — Hasonló ábrázolás Potasimto koporsóján (XXVI. din.) = Rowe, A.: ASA XXXVIII. Pl. XXIII. 86 HK. XVI. A. = Hunefer papirusza : N a v i 11 e, E.: Das Ägyptische Todtenbuch des XVIII bis XX Dynastie. Berlin, 1886. Taf. XXI. Ag = British Museum No. 9901 = B u d g e : id. m. pl. 1. 87 A majmok száma eggyel kevesebb, mint általában, amit a rajz kompozíciója indokol ; a sólyom farktollai elfoglalják a nyolcadik alak helyét,