Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 11. (Budapest, 1957)
WESSETZKY VILMOS: Megjegyzések a kanopusz-edények formakérdéséhez
kacsapárra utal. Amikor azonban az eredeti madár-determinatívumtól eltérően Hapi, valamint újbirodalmi és késői kori kanopusz-edényei majomfejjel jelennek meg, akkor ennek eredetét véleményünk szerint nem átlényegülésben (Wesensumwandlung) 18 kell keresnünk. Közvetlenebb magyarázatul szolgálhat az a párhuzam, amely egy hasonlóképpen duális névformában, a piramisszövegekben megjelenő istenség, a bntj eredeti értelmezése és annak az újbirodalomban, kifejezetten az istenek kultuszában szereplő „majom" elnevezése közt található. A páros majomábrázolások alátámaszthatták ezt az elképzelést. E feltételezéssel nem áll ellentétben az a tény, hogy a majom kultusza Egyiptomban a legrégibb időkre vezethető vissza. A Sznofru nevével ellátott majomszobor a „Hapi (Nílus) által szeretett" felirattal, 19 a Narmer-kori majomszobor mellett ennek a kultusznak legszebb művészi emléke, de a védőszellemmel közvetlen kapcsolatba nem hozható. A kanopusz-edények jellegét és tartalmát kifejező formaadás mindenesetre a legszorosabban összefügg a perszonifikáció problémájával. Amikor az edények lapos tetejét emberfejű váltja fel, ezzel a belső részek továbbélő, önálló szervként való elképzelése egyszerű, egyben művészi kifejezést nyert. A perszonifikációnak e módja azonos a szívskarabeusokon is található emberfejű kiképzés jelenségével. Amíg azonban az utóbbiaknál oly szervről van szó, amely egyöntetű felfogás szerint az embernek egész lényét képviseli és így a szívskarabeusok szövegükben is csak ritkán mutatnak fel változatokat, a kanopusz-edények elképzelése sokkal bonyolultabb. A belsőrészek fennmaradása a balzsamozás ellenére is kétségesnek látszott. A kőskarabeus önmagában, mint életszimbólum képviseli a legfontosabb szervet ; a kanopusz-edényekben őrzött belsőrészek biztosítására viszont az az egyiptomi halotti kultuszra jellemző felfogás érvényesült, amely szerint ugyanannak a célnak elérésére különböző eszközöket lehet és kell igénybe venni. A négy védőszellem oltalmazza a belsőrészeket, távol tartja az éhséget és szomjúságot. 20 Ezen felül azonban a belsőrészeket, sőt magát az elhunytat — mint Sethe a szövegváltozatokon keresztül kimutatta, — magukkal a Horusgyermekekkel azonosították. Ehhez az elképzeléshez csatlakozik még a belsőrészek megőrzésével már régóta kapcsolatba hozott négy istennő, Isis, Nephthys, Neit és Szelket bevonása is, akiket viszont jelképesen az edények képviselnek, amennyiben a szöveg szerint a Horusgyermekek bennük foglalnak helyet. Zavaros képet mutatna ez a többszörös azonosítás, ha nem vennők figyelembe, hogy az egyiptomiak hite szerint már egyedül a szövegek éltető ereje is lehetővé teszi, hogy a múlékony balzsamozású belsőrészeket a védőistenek képviseljék, még abban az esetben is, ha az edények nem tartalmazták a balzsamozott belső szervet. Ennek az elképzelésnek legjellegzetesebb példáit a későkori kanopusz-edények, illetve szövegeik szolgáltatják. Az edényekre helyezett Horusgyermek-fejek is kifejezik azt, amit a szöveg kétségtelenné tesz : az elhunyt Osiris N. N. azonos a Horusgyermekekkel, az edény viszont az istennőt képviseli, akinek védőszerepét a szöveg szójátékkal hozza kapcsolatba a megfelelő Horusgyermekkel. Jelentősnek tartjuk azt a budapesti példányon is meglevő szövegváltozatot, amely a Szelket istennő oltalmában álló kanopusz-edényeken fordul elő. Az általánosabb n k3- (k) „ka (lélek)-ért", („lelki üdvödért") kitétel helyett néhány eset18 U. o. 221, illetve 222. 19 Bénédite, G. : Seribe et Babouin. Monumente Piot. 19, 1911. 31. A bntjmajmokra v. ö. Schäfer, H. : Altägyptische Bilder der auf und untergehenden Sonne. Z. A. S. 71, 1935. 18. 20 K e e s, H. : Totenglaube und Jenseitsvorstellungen der alten Ägypter. Berlin, 1956. 120.
