Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 8. (Budapest, 1955)
BALOGH JOLÁN: Árpádkori szobrokról. II. A szentkirályi lunetta
XII. század második felében és a XIII. század elején faragták az északolasz, lombard szobrászok a legkülönfélébb ülő, térdelő, guggoló telamon-figurákat 15 , és ennek kapcsán bámulatos megoldásokhoz jutottak az emberi test hajlításában, mozgatásában, tektonikus felhasználásában. Kitűnő eredményeiknek a hatása kétségtelenül megmutatkozik a szentkirályi donátor-pár térdelő alakjainak remek megkomponálásában, tektonikus illeszkedésében, plasztikus tömörségében. A modenai székesegyház gyámkő-dombormúvein 16 (24. kép) pedig még további rokonvonásokat találhatunk mind a test plasztikusan rugalmas hajlítására, mind pedig a sajátos vékony redőkezelésre, amely oly hangsúlyozottan emeli ki a test-formákat, de egyben dekoratív vonaljátékra is törekszik, különösen a lábszárat körülölelő legyezőszerű redőkben. A szentkirályi domborművön persze mindez nehézkesebb átfogalmazásban jelentkezik, de a donátor-feleség ruházatán a lábnál elfekvő legyezőszerűen vékony redők, bárha csak szerény maradványként, mégis eléggé beszédesen tanúskodnak a motívum eredetéről. A lombard kapcsolatok végső és döntő bizonyítékának pedig az Estegyűjteményből — illetve Marehese Obizzi (-j- 1805) XVIII. századi catajoi (Padova mellett) gyűjteményéből — származó pillérfej 17 (25. kép) tekinthető. Ez a darab nyilvánvalóan összefügg a modenai domborművekkel és egyben oly sajátságot mutat az alak lábfejénél hullámosan megtűrendő redőrészletben, amely pontosan ugyanazon a helyen szó szerint ismétlődik meg a szentkirályi domborművön (17. kép). Az északolasz-lombard emlékek és a magyar dombormű közé térben és időben még egy közvetítő darabot iktathatunk : a salzburgi St. Peter templom nyugati kapuzatának a lunetta-ját (23. kép), mely a XIII. század közepén készült olasz hatás alatt. Kompozíciója a negyedik típust követi, de levegősebb megfogalmazásban úgy, amiképpen közvetlen mintaképe a padovai S. Giustina domborműve. 18 A salzburgi lunettán a testet hangsúlyozó vékony redőzetű, különleges drapéria-stílust is megtaláljuk, azonkívül még egy részletmotívumot, mely szintén Szentkirályhoz vezet : Krisztus áldó jobbjának sajátos beállítását. A román stílus-korszakban 19 a trónoló Krisztus áldástosztó gesztusát többféleképpen ábrázolták. A régiesebb típus szerint a felemelt kézfej ráfekszik a mellre, a tenyér pedig kifelé fordul. 20 Ez a motívum mind a salzburgi lunettán, mind a szentkirályi domborművön egyformán ügyetlenül mutatkozik, éspedig azért, mert mindkét helyen a kéz csuklóban megtörik és úgy emelkedik felfelé. Bár ez csupán kicsiny részletmotívum 21 , mégis a többivel együtt figyelemreméltó. Úgyszintén közös mindkét domborművön a kereszt plasztikus megfaragása Krisztus dicskorongján. Mind az északolasz emlékek, mind pedig a salzburgi lunetta, ha talán nem is tekinthetők közvetlen mintaképeknek, mégis világosan jelzik azt az irányt, ahonnan 15 Atlas-, illetve telamon-alakok : Piacenza, Duomo (Francovich: fig. 43 — 44.); Cadeo, plébániatemplom (F r a n c o v i c h : Fig. 57.) ; Modena, Duomo (Fr a noovich: Fig. 89 — 93.); Coira, Duomo (Francovich: fig. 31.) ; Porma, Duomo, püspöki szék (Francovich: fig. 221 — 222.); Borgo, San Donnino, Catted rale (Francovich: Fig. 393-395, 433, 438, 442-443.). 16 J u 11 i a n : Pl. LXV. 17 P 1 a n i s c i g, L. : Die Estensische Kunstsammlung. Wien, 1919. S. 4—5. Abb. 4.b. (A modenai domborművekhez kapcsolódik.) 18 Nicco Fasola, G. : L'antico portale di S. Giustina, di Padova. Arte Veneta. VIII. 1954. p. 59. (XIII. század közepe.) 19 B e r g e r, R. : Die Darstellung des thronenden Christus in der romanischen Kunst. Kreutlingen, 1926. 20 Regensburg, Trier, Frankfurt a . M., Borgo San Donnino, Asti (B e r g e r : S. 10, 14, 18, 39, 41.), Nonantola, Novalese, Trento. ( J u 11 i a n : Pl. LXXXI, LXXXVI, CXIIL). 21 A csornai angyal-dombormüvön (Építészeti Tanács, Műemléki Csoport, Fot. 35.338.), a régi prépostság maradványán, is ezt az áldástosztó gesztust találjuk.
