Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 7. (Budapest, 1955)

GERSZI TERÉZ: Ifjabb Hans Leu ismeretlen rajza a Szépművészeti Múzeumban

A tájképi motívumok elsődleges jelentősége az emberi alakkal szemben, a hagiografikus téma ürügyén a sziklás táj hangulati tartalmának a kompozíció valódi témájává való fejlesztése a XVI. századi svájci festészet Altdorferének, ifj. Hans Leunek művészetére utal.

4 A budapesti rajzban éppen úgy, mint a mester fő mű vében, „Orfeusz az állatokkal" című festményében, itt az egyházi, ott a mitológiai téma elveszti sajátos vallásos, illetve humanisztikus jellegét, mivel az ábrázolás lényeges mondanivalója a természet, amely nem pusztán színhelye az emberi cselekvésnek. Mindkét alkotáson az emberi alak hangsúlytalanul, a kompozíció egyik oldalán szerepel: a remeteéletű szent vad sziklák között, a lantmuzsikában elmerült zenész álomszerű, költői hangulatú tájban. Ember és természet teljesen harmonikus, egymástól el nem választható művészi és hangulati egységben olvad össze, akárcsak Leu többi művén: a rotterdami Boymans Museumban (20. kép) és egy berlini magángyűjteményben levő „Szent család" vagy a British Museum tulajdonát képező „Szent Bertalan" című rajzain (19. kép.) E művek más vonatkozásban is közeli analógiái a budapesti rajznak. Különösen az említett rotterdami és a zürichi Kunsthausban őrzött rajzon a táj elemeknek hasonló, kulisszaszerű felfogása és általában a térábrázolásnak ugyanazok a bizonytalanságai ismerhetők fel, mint a Szent Jeromos kompozícióban, amelyre szintén érvényes Hugelshofernek az a zürichi rajzzal kapcsolatos megjegyzése, hogy a teljes térbizonytalanság már csaknem szándékoltnak tűnik és ez a határozatlanság bizonyos nagyvonalúságot és festői jelleget ad az ábrázolásnak.

5 A budapesti rajz festői és egyben plasztikus jellegét a fedőfehér erőteljes alkalmazása is fokozza, amely a fény-árnyék ellentétnek ugyanazt a hatásfokát eredményezi, mint a rotterdami rajznál. A fák, bokrok energikus rajza, a lombozat nedvdús jellegének és az alakok plaszticitásának érzékeltetése a tussrajz és a fehér fedőfesték kombinálásával teljesen azonos jellegű, akárcsak a hegyek könnyedén odavetett kontúrja. Rokonság fűzi össze a két rajz figuráit is, mindkét profilban ábrázolt, hasonló arcélű alak ugyanazt az erőteljes, idős férfitípust képviseli. A részletmegoldásoknak a pesti rajzzal valóazonossága, a vonalvezetésnek ugyanaz a határozottsága és nagyvonalúsága, a claire-obscure rajztechnikának hasonló alkalmazása figyelhető meg Leu legszebb, Nürnbergben levő tájrajzán, amely kék alapozású papíron a fedőfehér még merészebb, festőibb hatású alkalmazásával készült (18. kép). Ez a XVI. század második évtizedének végén keletkezett mű az „Orfeusz"-szal és a „Szent Bertalan" rajzzal együtt a mester művészetének csúcspontja. A térábrázolásnak az a bizonytalansága, amely akár még a csak néhány évvel előbb készült rotterdami rajzon is észlelhető, ezekben az alkotásokban már sokkal kisebb mértékben mutatkozik. Jóval szabadabbaknak, önállóbbaknak és festőiebbeknek hatnak, mint a budapesti rajz, vagy a korábbi művek, amelyeket még sok szál fűz Dürerhez, Baldunghoz és a dunai iskolához. A Leu nürnbergi fastudiumának hátlapján levő Szent Jeromos alak (22. kép) a tudós szentnek a mestertől való egyetlen eddig ismert ábrázolása, amely nyilván. 4 Az attribuciót természetesen mindazon fenntartás mellett közlöm, amit a mester többi rajzai autopszián alapuló ismeretének hiánya megkövetel. 5

Hugelshofer, W.: Das Werk der Züricher Malers Hans Leu. Anzeiger für schweizerische Altertumskunde. N. F. XXV. 1923. 167. (A rotterdami Boymans Múzeumnak a szt. családot ábrázoló fényképért ez úton mondok köszönetet.) 6* S3