Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 6. (Budapest, 1954)
CZOBOR ÁGNES: Megjegyzések Jan Muller egyik kompozíciójához
«Goltzius» felírás látható, az orléansit viszont Marten de Vos munkájaként ismerik. Ugyancsak Möhle értesülése szerint még két azonos kompozíciójú kép szerepelt a berlini műkereskedelemben, az egyiken Spranger «eredeti» jelzése volt olvasható, a másik valószínűleg azonos a jelenleg a berlini múzeumban levő képpel. Ezeknek a képeknek keletkezési idejét Möhle az 1600— 1610-es évekre helyezi. Hans Möhle fenti képeket mint J. H. Schönfeld Münchenben levő Belsacár lakomájának németalföldi előképeit ismerteti és összefüggésbe hozza őket egy az oxfordi Ashmolean-Museumban lévő azonos témájú rajzzal, melyet K. T. Parker 1937-ben 4 Melchior Bocksberger rajzaként publikált. Möhle Schönfeld munkájának tulajdonítja az oxfordi rajzot és a és a müncheni kép előkészítő rajzvázlatának tartja. Megjegyzi azonban, hogy a rajz még sokkal közelebb áll a németalföldi manierista művészethez, mint a festmény, mely szerinte már Olaszországban készült és feltételezi, hogy Schönfeld talán egy németalföldi tanulmányúton ismerkedett meg ezzel a kompozícióval, mely azután erős hatást gyakorolt azonos témájú rajza és képe megfogalmazásánál. Mind a budapesti, mind pedig az összes többi fent felsorolt Belsacárkompozícióknak valóban volt egy előképe, ezt az előképet azonban Möhle nem ismeri, sőt nem ismerik azok sem, akik a legkülönbözőbb németalföldi manierista festők nevével hozták kapcsolatba fenti festményeket. Ezeknek a képeknek előképét Jan Muller kiváló holland rézmetszőnek a XVI. század utolsó éveiben készült Belsacár lakomáját ábrázoló metszetében (24. kép) találtuk meg. Jan Muller finom rajzú, igen kvalitásos metszete ezek szerint a XVII. század első felében jólismert és sokfelé elkerült lap lehetett. Minthogy mind a budapesti képnek, mind pedig — amennyire a kisméretű reprodukciókból megállapítható — az összes többi képnek kvalitása messze alatta marad a metszet művészi finomságának, mindezek a képek Jan Muller metszete után készült jobb-rosszabb, de a metszet művészi színvonalát soha el nem érő másolatok. A leghívebben a metszethez talán az orléansi képen ragaszkodott a másoló. J. H. Schönfeld, aki valószínűleg még Németországban ismerkedett meg a metszettel, önálló koncepciójú, igen tehetséges festő lévén, nem elégedett meg az egyszerű másolási munkával, mindössze az ihletet merítette Jan Muller metszetéből. Sokkal mozgalmasabb, barokkosabb rajzán és képén majd hogy nem is vesz át egyebet a Muller-metszetből, mint az asztal felett lógó, jellegzetes lámpát a három fáklyát tartó, faragott nőalakkal, a rajzon a siető szolgát, aki a díszes, magas edényt maga előtt tartja, a király mögötti baldachint és a Tintorettóra emlékeztető világítási effektust. 5 Érdekes azonban, hogy Schönfeld Belsacár lakomájának rajzán az asztal beállítása nem diagonális, hanem a képsíkkal párhuzamos, a kivitelezett képen viszont ismét átlós, mint Muller metszetén. Ez, valamint az is, hogy a rajz és a kép kompozíciója erősen eltérő, kétségessé teszi, hogy a rajz valóban a müncheni kép vázlata. 6 Möhle 4 Old Master Drawings. XI. June 1936 — March 1937. 68. 5 A Muller-metszetből átvett lámpa — itt nem nőalakokkal, hanem fáklyát tartó férfiakkal — Schönfeldnek egy másik, ugyancsak lakomát, Herodias lakomáját ábrázoló képén (Brannenburg a. Inn, magántulajdon) újra előfordul. Schönfeldnek ehhez a képéhez egy nagyon hasonló, Salome táncát ábrázoló, képet találtunk az esztergomi múzeumban Frans Francken II. neve alatt. 6 Éppen H. Möhle fentidézett cikkében közölt további Schönfeld-képekről és azoknak vázlatairól láthatjuk, hogy Schönfeld mennyire pontosan előrajzolta képei kompozícióit. Lehet, hogy kétszer is megfestette Belsacár lakomáját és az oxfordi rajz egy előbbi festmény előkészítő rajza.
