Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 5. (Budapest, 1954)

GERSZI TERÉZ: Aldegrever egy elveszettnek hitt rajza a Szépművészeti Múzeumban

ticitását vonalhálóval emeli ki, mindig ügyelve arra, hogy az egyes vonalak a sűrűn vonalkázott részeken is világosan és tisztán érvényesüljenek. Legkevésbbé az architektúra vezethető le düreri motívumokból, bár az épület alapkonstrukciója bizonyos rokonságot mutat a «Maria élete»-sorozat metszeteinek építészeti megoldásaival. Dürernél azonban az architektúra sehol sem olyan hangsúlyos és nagyszabású, mint Aldegrever rajzán, amelynek impozáns renaissance épületháttere az olasz művészet térhódítása nyomán német és németalföldi kortársainak műveiben is gyakran szereplő motívum. A hasonlóság mellett lényeges eltérés mutatkozik Dürer kompozícióitól a rajz szerkezeti megoldásában is, amely, a mester 151 l-es fametszetéhez viszonyítva, zavarosnak és kiegyensúlyozatlannak hat. Dürer a kompozíció ünnepélyes, nagyvonalú hatása érdekében mellőzött minden felesleges figurát és részletet. A szimmetrikus, geometrikus alakzatban komponált öt főszereplőn és a gyermeken kívül a metszeten nem szerepelnek hangsúlyos mellékfigurák, a királyok kíséretét a baloldali háttal ábrázolt alak és társai csak jelzik. A rajz szerkezete ezzel a csak lényeges elemekre szorítkozó kompozíciós felfogással szemben nehezen áttekinthető és nem egységes. A különféle idegen motívumok felhasználása bizonyos fokig zsúfolt, heterogén jelleget ad az ábrázolásnak. A genre-motívumok és a cselekményhez egyáltalán nem kapcsolódó, önmagukban érvényesülő alakok, mint az alabárdos katona és a középtér figurái, széttagolják a kompozíciót. A pszihológiai jellemzés hiánya a jelenethez lazán kapcsolódó figurák különállóságát fokozza. Az alakokat úgyszólván csak a gyermekre összpontosuló tekintetek iránya kapcsolja egybe. Aldegrever kompozíciója, jóllehet a német renaissance művészet törekvéseit híven tükröző művekhez kapcsolódik, nem sorolható a XVI. századi renaissance emlékei közé. A rajz a német művészetnek már egy új fejlődést reveláló határvonalát jelzi, pontosabban a manierizmus felé hajló törekvések példája, Aldegrever művészi fejlődésében is átmeneti szakaszt jelző alkotás. A rajzon még nem látható az új szépségeszmény értelmében megnyújtott elegáns alakok ornamentális felfogása, a túlzott hangsúlyt nyert körvonalak és a ruhák redőjátékának öncélú dekorativitása, amely későbbi műveire oly jellemző. Viszont a kompozíció nehezen áttekinthető és kompilációs jellege, a pszihológiai motiválás fogyatékossága és az architektúra túlzott hangsúlya már a manierisztikus tendenciák érvényesülését jelzi. A rajz különösen nagy mérete és metszet-előkészítő rajzoknál is szokatlan precíz kidolgozása felveti a rendeltetés kérdését. Éppen a rajz említett tulajdonságai miatt nem fogadható el ugyanis az a régebbi vélemény, hogy a kompozíció rézmetszethez készült volna előrajzul. Sokkal inkább feltételezhető, hogy az olyan rajzok közé tartozik, amelyeket ragyogó technikájú rézmetszők mintegy metszet-utánzatként készítettek, amire a nürnbergi kismesterek körében is találhatók példák. A többnyire igen kicsi vagy igen nagyméretű, ú. n. «Paradestück» a hercegi vagy grófi kincstárak sokra értékelt kuriózuma volt, amely az évszázadok folyamán ajándékozás útján került egyik gyűjteményből a másikba. A rajz felirata szerint Dürer munkáját Patroclus Bokelmann 1611-ben Friedrich solmsi grófnak ajándékozta, aki a reávonatkozó biográfiai adatok szerint művészetkedvelő, jelentős birtokkal rendelkező katona volt és 1611ben nősült meg.

11 Nagyon valószínű, hogy a rajzot házassága alkalmából S Bulletin 113