Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 4. (Budapest, 1949)

HAEFFNER EMIL: Mészkő-sztélé az Újbirodalom végéről

2. Függőlegesen, jobbfelé fordult jelekkel : nsw dj htp r

c — hr-3h. tj == «kiralyi áldozat Ré-Harachtinak». 3. Függőlegesen balfelé fordult jelekkel: 3h.t jkr s.... = «a derék megdicsőült.... » (az utolsó jelcsoport olvashatatlan). 4. Függőlegesen balfelé fordult jelekkel: n r

c = «Ré-nek (a)«.. . . 5. Az első jelcsoport esetleg ^ o dw3.t = «imadat, hodolat», a többi, a sor végén levő «r»-betû kivételével, olvashatatlan. (Lásd a dolgozathoz csatolt Megjegyzést.) 6. Függőlegesen, balfelé fordult jelekkel: p .t(?) — hr-jbm3

c

—hrw = «az igazhangú (vagyis : boldogult) Pet(?) — her-Íb». Az első jelcsoport (p . t) bizonytalan. Ami tehát a szövegből teljes biztossággal olvasható, az csupán a megszokott sablon. A szöveg jobbról balra, majd az ellenkező irányban halad. Az «áldozati formula» (lásd második sort) a hasonló sztéléken, rövidebb vagy hosszabb fogalmazásban mindig ugyanígy szerepel. Az istenségre vonatkozó szöveg (lásd az első vízszintes sort) az istenség állandó jelzője, amely csaknem minden ábrázolásnál ugyanez. A harmadik és negyedik sor szövege szintén gyakori a Harachtisztéléken.

5 Magáról a halottról, a sztélé tulajdonosáról •— nevének olvasható töredékén kívül — a szöveg nem árul el semmit. Hogy nő volt — ami az ábrázolásból is megállapítható — a szövegben arra is csak a név determinatívuma mutat. Mindezek ellenére, a halott személyét illetőleg egynémely dologra majdnem biztosan következtethetünk. Pl. : mivel neve elől hiányzik a szokott nb . t — pr («a ház urnoje») —• cím, ami az egyiptomi férjes asszonyok állandó jelzője, arra következtethetünk, hogy a sztélé tulajdonosa leány volt. Továbbá : mivel a szöveg semmiféle címét vagy rangját nem említi (amiről, ha lett volna, a szöveg —egyiptomi szokás szerint — okvetlenül megemlékezett volna), valószínűleg a középréteghez, illetve annak jobbmódú részéhez tartozott. Ez utóbbit mutatja egyrészt, hogy a nő sztélét készíttetett magának,

6 vagy családja készíttetett számára — másrészt a nő ruhája, amelyen a fogyatékos ábrázolás ellenére is világosan látható, hogy a kor divatja szerint készült. Hasonló ruhát egyszerűbb nők (szolgaszemélyzet, rabszolganő, parasztok, kézművesek) általában nem viseltek. A sztélé rajza — különösen a nőalaké — bár senimiféle különösebb művészi kvalitást nem mutat, minden hiányossága és gondolatnélküli sablonossága mellett is meglehetős gyakorlatról tesz tanúságot és önkénytelenül arra a gondolatra késztet, hogy készítője, ha nem kellett volna sablonos tömegmunkát végeznie, esetleg sokkal jobbat is tudott volna alkotni. A jelek rajza —• amint az az ép jelekből megállapítható, szintén sablonos, de egyáltalán nem gondos — nem rosszabb, de nem is jobb, mint ezer más hasonló sztélé-é. Mint az egyiptomi sztélék általában, sztélénk eredetileg szintén festve volt. Ezt a több helyen látható fehér, sárga és vörösbarna festéknyomok mutatják. Az egykori vörösbarna festés (az egyiptomi férfitestszín), különösen az isten lábszárán világosan felismerhető. 5 Lásd pl. Pianchi-nak kairói sztéléjét (F li n d e r s - P e t r i e : A history of Egypt. London, 1905. T. III. p. 203.) a 3. sorra vonatkozólag, és az Encyclopédie Photographique de l'Art, Le Musée du Louvre I. Paris, 1936. 74. lapján közölt sztélé 2. sorát a mi sztélénk 5. sora első két jelét illetőleg. 6 A tehetősebb egyiptomiak igen gyakran még életükben elkészíttették sírjukat és annak felszerelését.