Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 4. (Budapest, 1949)

IN MEMORIAM - DOBROVITS ALADÁR: Haeffner Emil

került eredeti minden tekintetben megerősítette, s az tökéletesebbnek bizonyult, mint a sztélét még eredetiben látott Wiedemann professzornak a sztéléről készített, szintén később előkerült feljegyzése. Haeffner Emil számára a rendszeres tudományos munka lehetőségét, a hivatásának való élet lehetőségét a felszabadulás hozta meg. Elhárult a szaktudás megbecsülésének az az akadálya, amit azelőtt a formális iskolai végzettséghez való ragaszkodás jelentett. 1947-ben a Szépművészeti Múzeum antik osztályára került, ahol feladatává vált az egyiptomi gyűjtemény anyagának rendezése, a háborús cselekmények közben elpusztult leltárak pótlása. E munkáját, egyre gyengülő egészségi állapota ellenére is, mintaszerűen, a munka szenvedélyétől fűtve, lelkiismeretesen és nagy rendszerességgel végezte. Főmunkája a múzeum feliratos egyiptomi anyagának teljes feldolgozása volt, amelyet már nem tudott nyomdakész állapotba hozni, de a szövegek átírását és fordítását szinte hiánytalanul elvégezte. Közben újabb és újabb más publikációkon is dolgozott, szinte szenvedélyes hévvel óhajtva pótolni a némaságban eltöltött évtizedeket. Ezek közül a tanulmányai közül említsük meg a Szépművészeti Múzeum egy szolgaszobráról szólót, mely a múzeum Közleményei-ben jelent meg, a Múzeum egy újszerzeményű karthágói pun sztéléjének publikációját, mely a M. Tud. Akadémia folyóiratában, az Acta Antiquában jelent meg és egyet, mely az egyiptomi leletanyag egyik legproblematikusabbjával, az ú. n. sírkúpokkal foglalkozik és amely a Csehszlovák Orientalista Intézettől kiadott Lexa-emlékkönyvben került publikálásra. Egyre súlyosbodó szívbaja, látásának gyengülése ellenére lelkesedéssel, önmagát nem kímélve, fiatalabb társait megszégyenítő munkabírással vetette magát a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének újrarendezési munkálataiba 1949-ben., E néhány héten belül elvégzett újrarendezés nem lett volna lehetséges az ő előzetes, széleskörű, alapos és önfeláldozó munkálatai nélkül. Az 1952. év végén súlyosbodó betegsége az aktív hivatali munkától visszavonulni kényszerítette, nem azonban a tudományos kutatástól. Életkedvét, tudománya iránti rajongását utolsó percig megőrizte úgy, hogy barátait, tisztelőit megdöbbentően érte halálának híre. Azokra, akik őt ismerték, benne a nagytudású, szerény szakembert, az ihletett alkotót és a jó barátot megismerték és megszerették, vár számottevő tudományos hagyatékának közzététele. DOBROVITS ALADÁR