Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 3. (Budapest, 1949 )

Bíró Béla: Rosenthal Dávid önarcképe

tulajdona (44x31 cm),

6 egy pedig a besançoni múzeumé (43x33 cm).

7 Mindezek azonban csak mint az ábrázolási típus képviselői jönnek itt szóba, lévén Tiepolo szerzősége valamennyi esetben kérdéses, a strassburgi képnél meg éppen lehetetlen. A kereslet az egyesületi képecskék iránt nem volt ideig-óráig tartó ; mások is, jóval fiatalabb korosztályhoz tartozó festők is készítettek ilyeneket. Bartoli ugyancsak a rovigói Palazzo Silvestriben látta a következő képet : «S. Rocco rivolto col viso, e colle mani al Cielo, che tiene un pane entro il suo cappello, é mezza figura molto delicata, ed espressiva di Giuseppe Angeli Veneziano».

8 Pigler Andor. ROSENTHAL DÁVID ÖNARCKÉPE A reformkor egyik kevéssé ismert pesti művészének, Rosenthal Dávid Constantin festőnek önarcképe került 1948 tavaszán vétel útján a Szépművészeti Múzeum tulajdonába. Előző tulajdonosa Mezey Lajos önarcképének tartotta, mert a képen «F. Mezey L. 1854, N. Várad» bekarcolás is látható, ez azonban később került a képre s az ábrázolt személy semmiesetre sem lehet Mezey Lajos. A 35x29 cm nagyságú, papírlemezre festett, jó állapotban lévő olajfestmény festőállványa előtt ülő félalakos fiatal férfit ábrázol. Oldalrafésült hullámos vörösesbarna haj és rövidrenyírt rőt szakáll kereteli a szembenéző, ábrándos tekintetű arcot, melynek jellegzetes vonást ad a rőtes bajusz és a duzzadt piros száj. Balkezében palettát és ecseteket tart, jobbjában pedig bekötött végű pálcát. Viselete kockás szürke nadrág, khakiszínű kabát, fehér ing, kihajtott gallérral és kézelővel. Az előtte lévő festőállványon szakállas férfifej vázlata látható. Technikailag az egész kép rendkívül gondos és aprólékos kezelésű, szinte miniatűrszerű. A balsarokban függőleges irányban erőteljesen bekarcolt jelzés : «... Rosenthal Paris» elég jól olvasható. Kétségtelen tehát, hogy a tipikusan önarcképszerű beállítású festmény a művész képmása. Rosenthal Dávid egy forradalmi kor hőse és áldozata. Pesti kereskedőcsaládból származott, 1820-ban született. Életéről első hiteles adatot a bécsi képzőművészeti akadémia anyakönyve nyújt, az ottani bejegyzés szerint ugyanis 1837-ben, tizenhét éves korában lett Rosenthal az antik szakosztály növendéke.

1 Két évig, 1839-ig tanult az akadémián s Bécsben arcképfestésből élt 1842-ig. Valószínűleg már ekkor kapcsolatba került a vele egy évben született Mezey Lajossal s lehetséges, hogy a negyvenes évek végén az ő számára festette fenti önarcképét. 1842-ben Parisba költözött s ott telepedett le. Az európai légkör ebben az időben már pattanásig feszült volt s a népekből egyre fokozódó erővel tört elő a szabadság utáni vágy. A forradalmi mozgalmak Rosenthalt is magukkal ragadták s szoros kapcsolatot tartott fenn az 1848-as eseményeket előkészítő párisi forradalmi körökkel. Közben egyszer, 1847-ben hazatért Pestre, itt azonban csak néhány hetet töltött. Itthonléte alkalmából a «Der Spiegel» meleghangú cikket közölt róla.

2 A lap szerkesztője, Rosenthal Sámuel, valószínűleg rokona volt a művésznek s ez is hozzájárulhatott a dicsőítő sorok megjelenéséhez, a művész azonban aligha hozott magával Parisból önálló művet, mert a cikk írója főleg egy «höchst gelungene Kopie von « Sack, id. m., 194, Nr. 354. 7 Sack, id. m., 212, Nr. 458. 8 Bartoli, id. m., 251—252. 1 Fleischer Gy.: Magvar művészek a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Budapest, 1935. 79. 1. 2 Der Spiegel. Zeitschrift für die elegante Welt. Redakteur : Sam. Rosenthal. Pesth und Ofen, 1847, Sonnabend, 17. Juli. Nr. 57. S. 911.