Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 3. (Budapest, 1949 )

Garas Klára: A Szépművészeti Múzeum új Zurbaran-képe

stílusáramlatokról, művészi vívmányokról nem sokat tudhatott. Első alkotásain kétségtelenül érezhető is bizonyos provincializmus, az eszközök elégtelensége, valamelyes nyers bizonytalanság. A húszas évek végének nagy sevillai megrendeléseit azonban már kiforrott művész oldja meg, feladata magaslatán álló sajátos formanyelvet teremtő művész. A Szt. Bonaventura-sorozat remekműveit, Aquinoi Szt. Tamás megdicsőülését stb., a mondanivaló és formaadás tökéletes összhangja, a tárgyi valóság iránti kérlelhetetlen hűség, a megalkuvást nem ismerő egyszerűség jellemzi. A művész józanul, csaknem személytelenül áll szemben a tényekkel, művei a valóság mozzanataiból épülnek fel, egyszeri és meghatározott mozzanatokból, hiteles, mert létező véletlenekből. A legenda, a misztérium is csak a valóságon keresztül nyer számára hitelt. A parasztian nehézkes szentek, viseltes csuhajú barátok, szegényes cellák a látomásban és égi jelenetben is a valóságot jelentik. Éppen ellentétes törekvés ez, mint azoké a nem realista kortársaké, akik tudatosan elfordulnak a valóságtól, s akik számára pl. a táj is csak akkor juthat szerephez, ha legendához, mítoszhoz kapcsolódik. A bolognaiak, Poussin és a klasszicisták pl. szándékosan egy elvont világ felé fordulnak s visszafelé tekintve, elméleti, eklektikus úton igyekeznek örökérvényű szépségeszményeket létrehozni. Részben ezeknek a törekvéseknek eredménye azután, hogy pl. a bolognai mesterek vallásos témamegoldásai általánosan bevált képtípusokká lettek, míg a mélyebb vallásos tartalmú, de realista Zurbaran kompozíciói elszigetelt példák maradlak. Zurbarannál a legendák mintegy a népmesék realitásával jelentkeznek, az ábrázoltak valószerű és jellegzetes alakján keresztül a látomásoknak szinte objektív hitelük van. A festő misztikus állapotokat mutat be, de felfogása, festői kifejezésmódja nem misztikus. Tárgyilagossága különösen szembetűnő, ha a megelőző korszak, az ellenreformáció valóban misztikus művészeire, elsősorban Grecora gondolunk. Ott az elvonatkoztatás, a szubjektív önkényesség a statika felbomlásához, a világos tagolás feladásához, formatorzításhoz vezet. Zurbaran s a realisták a jelenségeket valószerű kapcsolatukban tárják fel, a tárgyi mozzanatokat fontosnak és jellemzőnek érzik, a művészi, ábrázolás számukra egyértelmű a való világ ábrázolásával. Festői kifejezésben ez a törekvés szükségképpen határozott formaadáshoz, szerkezeti világossághoz, egyértelműséghez vezet s egyben a valóságban megfigyelhető mozzanatoknak és tárgyaknak bőséges alkalmazását jelenti. A környezet rajza, szerszámok, csendéletrészletek nagyon is jelentős, eleven szerepet játszanak, de mindig mint a lényegesnek, jellegzetesnek tartozékai. Zurbaran realista törekvései a harmincas évek munkáin a legerőteljesebbek. Formai szigorúság, szűkszavú anyagszerűség s szinte szobrászi nagyvonalúság szempontjából ez a korszaka a legkövetkezetesebb. Éppen ezért Hugo Kehrer véleményével ellentétben inkább Soriához csatlakozunk, a budapesti Szt. András kép időrendi meghatározásával. András apostol semmikép sem illeszthető be Zurbaran késői munkásságába, szerkezeti és formai adottsága, tipus rokonsága, redőkezelése stb., az 1631-ben festett Aquinoi Szt. Tamás oltár időbeli közelségére utalnak. A negyvenes éveken túl a sevillai mester egyre inkább letér az addig járt útról, realizmusa eltompul, határozottsága megtorpan, lágyabb, festőibb felfogásnak ad helyet. Az 1658-ban Madridban letelepedő művészt az idegen környezet, udvari befolyás megzavarja s a nálánál fiatalabb, nagysikerű honfitársa, Murillo hatása alá kerül. Sajátosan tömör és eredeti képalkotásait közkézen forgó, divatos ábrázolási sémákkal váltja föl, szigorú tárgyilagossága, nagyvonalúsága helyett bizonyos keresettséget, formajátékot találunk. Az utolsó esztendők műveit, •— s ide tartozik a Szépművészeti Múzeum két másik Zurbaran képe, a Szt. Család és az Immaculata, —• érzelgősség s egy kicsit lankadt festőiség jellemzi. S éppen mert ezek a képek csak az idős mestert s nem az ereje teljében lévő spanyol realistát képviselik, különösen szerencsés gyarapodásnak tekinthetjük a képtár spanyol remekműveinek gazdag sorából is kiemelkedő Szt. András képet. Garas Klára.