Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 2. (Budapest, 1948)

Garas Klára: Lipót Vilmos főherceg gyűjteményéből származó képek a Szépművészeti Múzeumban

gyűjtői közül emelkedik ki; olasz, németalföldi, német képekből álló gyűjteménye felülmúlja a kor legnevezetesebb képtárait. A németalföldi helytartósága idején nagy körültekintéssel s határozott műértéssel összeválogatott remekműveket Lipót Vilmos 1661-ben végrendeletileg császári unokaöccsére, I. Lipótra hagyja. 1662-ben bekövetkezett halála óta képei a bécsi császári gyűjtemény törzsanyagát alkotják. Az 1659-ben készített gondos és részletes inventár

1 fontos kiindulópont, számos képattribucióhoz nyújt figyelemreméltó adatot. A képtár legszebb olasz képeiről készített metszetkiadvány, a Theatrum Artis Pictoriae

2

, valamint a Teniers által festett galérialátképek sok, azóta elveszett vagy elveszettnek hitt alkotás felismeréséhez vezethetnek. Az elkallódott remekművek reprodukciójával egyben nélkülözhetetlen források a nagy mesterek oeuvre-jenek teljes áttekintéséhez. Lipót Vilmos gyűjteménye nem maradt fönn a maga egészében. A képek nagy hányada azonban, mintegy 400 db. ma is a bécsi képtárban látható, köztük a képtár fő büszkeségei: Tizian, Tintoretto, Veronese, Brueghel stb. alkotásai. Az elveszett, helyesebben hiányzó anyag legnagyobb összefüggő csoportját a budapesti Szépművészeti Múzeumban mutathatjuk ki. A képek eredete, útjuk Bécsből Pestre világosan levezethető. 1728-ban VI. Károly császár a bécsi Stallburgban egyesítette a császári gyűjtemény képeit, köztük a Lipót Vilmos kollekciójából származókat is. A gyűjtemény ekkori állagáról pontos tudomásunk van, részben a Storffer által készített m in iat urakból, részben a Prenner által közzétett összefoglaló metszetkiadványból, a Prodromusból.

3 Ezeknek tanúsága szerint Lipót Vilmos gyűjteménye, legalább is mind a jelentős darabok ekkor még hiánytalanul a császári ház birtokában voltak. A bomlási folyamat Mária Terézia alatt indult meg, a királynő ugyanis többfelé ajándékozott és szállíttatott képeket. 1770-ben pl. midőn Mária Krisztina főhercegnő helytartóként Pozsonyba költözött a palota díszítésére a Stallburgból küldtek festményeket. A helytartói pár rövid vendégszereplése után a képek egy része visszakerült Bécsba, másik része azonban tovább vándorolt az újjáépített rezidencia, Buda felé. Budán a következő évtizedekben a nádori lakosztály illetve a kamaraelnöki lakás díszítésére szolgáltak. 1848-ban Kossuth rendeletére a kamaraelnöki palotában lévő műtárgyak a Nemzeti Múzeumba s idővel onnan a Szépművészeti Múzeumba jutottak. A budai palotában maradt képek egy darabig még pincén-padláson gazdátlanul kallódtak, míg végre árverésre kerültek s fillérekért elkótyavetyélték őket. Itt-ott budapesti magángyűjteményekben még nyomukra akadunk, de általában szétszóródtak s ma már csak nehezen mutathatók ki.

4 A kamaraelnöki lakásból a Szépművészeti Múzeumba került képek nagyobb hányada kimutathatóan Lipót Vilmos főherceg gyűjteményéből származik, s ezek javarészt egyben jelentős művészi értéket képviselnek. 9 db. a kiállított képek közt s az 1937. évi katalógusban is szerepel, mint pl. Dürer, Eérfiarckép; Tintoretto, Férfi 1 Közölve: Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen des Allerhöchsten Kaiserhauses. I. Wien, 1883. S. LXXIX. Nr. 11. 2 A Teniers vezetése alatt s a legjelesebb korabeli rézmetszők közreműködésével készült folio kötet latin és flamand nyelven 1660-ban jelent meg Antwerpenben, 230 festmény metszet-reprodukciójával. 3 Közölve: Jahrb. der Kunsthist. Sammlungen des Allerh. Kaiserhause VII. Wien, 1888. „Franz von Stamparts und Anton v. Premiers Prodromus zum Theatrum Artis Pictoriae". 4 Az 1919-ben elárverezett Kilényi-gyűjteményben szerepelt (azóta ismeretlen helyen) Lipót Vilmos gyűjteményének két jelentős darabja Tizian Venus tükörrel című képe s Joos van Cleve egy szép portréja. Lásd: H. von Kilényi : Ein wiedergefundenes Bild des Tizian. Budapest, 1906. Itt említhetjük meg, hogy budapesti magántulajdonban látható két XVI. századbeli festmény egy-egy angyal ábrázolásával. Kétségtelenül azonosak a Lipót Vilmos gyűjteményében 133 és 244. számon Palma Vecchio műveként szereplő angyalokkal. Reprodukciójuk a Teniers-fóle kiadványban s a Prodromusban is látható.