Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)

A Szépművészeti Múzeum 1940-ben

kolja azt, hogy a vidéki letétek nívója ne emeltessék és a vidéki múzeumok a Szépművészeti Múzeum kiselejtezett anyagának lerakodóhelyei legyenek. Ebből a gondolatból kiindulva kívánjuk a letétek kérdését revízió alá venni és rögzített letéteményezés helyett a változó kiállításokra áttérni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az egyes anyagcsoportok a különböző városok között kicserélődhetnek és így egy-egy kiállítási gyűjtemény bejárhatja a vidék összes nagyobb kulturális gócpontjait. E kiállítási rendszernek következetes megvalósítása számos nehézséggel találkozik. A legnagyobb akadály a vidéki kiállítóhelyiségek különbözősége és a kiállítással kapcsolatos dologi kiadások fedezése. Vannak nagyobb városok, Debrecen, Szeged stb., ahol a meglévő, külön múzeumi célra épített helyiségek minden nehézség nélkül fogadják be a kiállítás kép- és szoboranyagát. Ezeknél lényegesen könnyebb a helyzet és nem kell olyan nehézségekkel számolni, mint egyéb városok rosszul világított és kevés falfelülettel rendelkező és nem művészi célra épített helyiségeinél. Végül határozottan figyelembe kell venni a letéteknél, illetve kiállításoknál a helyi szempontokat, melyek személyi és tárgyi vonatkozással befolyásolhatják a letétül adandó, vagy kiállítandó anyag természetét. A fent vázolt szempontok figyelembevételével kellett a főigazgatónak már eddig is a vidéki múzeumok letétéivel kapcsolatos terveit kialakítani. Programmba illesztette a magyar anyag mellett a régi külföldi képek időnkénti vidéki bemutatását is és a Régi Képtár jókvalitású tanulmányi anyagából kisebb-nagyobb, német, olasz, németalföldi stb. kollekciókat kíván a vidéki művészetszerető közönség elé tárni. Így az európai festészet fejlődésének egész gazdagsága bemutatható lenne olyan művekkel, melyek — ha nem is mozognak a legelső vonalon — mégis alkalmasak a tanításra és az ízlés nevelésére. A trecentotól pl. a francia impreszszionistákig terjedő gazdag skálán a közönség tökéletesen tájékoztatható a különböző korok váltakozó stílusalakulásáról. A kiállításokra számbajöhető gyűjtemények elsősorban a Múzeum tanulmányi anyagából állíthatók össze. A Régi Képtár kiállított kollekciói sem jelentenek merev kötöttséget és az állandóságot jelentő katalógus dacára is mutathatnak mozgást az időnkénti új beillesztések vagy bevonások révén. Kétségtelen azonban, hogy ez a kiállított régi képtári anyag kötöttebb és állandóbb és így vidéki kiállítási célokra aligha jöhet figyelembe. E kiállított anyag hullámzása olyan csekély, hogy nagyobbszámú gyűjteménycsoportnak még ideiglenes kihasítása sem lehetséges. Más a helyzet az újabbkori magyar anyagnál, melynek gyarapítása erősebb ütemben lehetséges, évi számszerű szaporodása is jelentékeny. Ilymódon az évről-évre jelentékenyen gyarapodó modern magyar képtár állandó átszűrése révén jelentékenyebb kollekciókat juttathatunk a vidéki kulturális központok számára és az anyag minőségbeli emelkedésével is mindinkább távolabb jutunk attól az állapottól, mely a „kiselejtezett" képeket juttatja a vidéknek. Más a helyzet a szobrászati gyűjteménynél. Ennek évi gyarapodása a képeké mögött marad és a szobrászati gyűjtemény tervbevett újrarendezéséhez a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, illetőleg a Múzeum által vásárolt anyag úgyszólván kivétel nélkül felhasználásra kerül. Megnehezítik a szobrászati anyag letéteményezését vagy kiállítását a szállítással járó nehézségek is. A nagyobbméretű szobrok csupán bronzban vagy márványban jöhetnek figyelembe, mert a gipsz- és terrakotta-szobrok törékenységük miatt vidékre nem küldhetők. A nemes anyagból készült szobrok szállításával kapcsolatos költségek rendkívül magasak és így csupán a kisplasztika nemes anyagból készült darabjai jöhetnek figyelembe. Ehhez képest a szobrászat bemutatása csupán mint a festői művek kísérete jöhet tekintetbe mindaddig, amíg az idevonatkozó anyag jelentékenyen meg nem gyarapszik, illetőleg a gazdasági helyzet javulása a költséges szállítást megengedi. A fenti elvek tekintetbevételével rendezett vidéki kiállítások közül elsősorban a debreceni Déri Múzeumnak és a szegedi Városi Múzeumnak adott letéteket emeljük ki. Mindkét múzeum muzeális célra készült és főképen a debreceni Déri Múzeum új képtári anyaga helyezkedett el előnyösen a kitűnően megvilágított termekben és kabinetekben, önálló kis képtárat létesítettünk a székesfehérvári Városi Múzeumban. Itt külön második emeleti helyiséget építettek és egy nagy csarnok ügyesen elválasztott részeiben, illetve kabinetjeiben az újabbkori magyar művészet jellemző darabjait mutattuk be, melyekkel a fejlődés menete jól illusztrálható. Egyéb letéteinkről a „kiállítások" rovatában számolunk be. A Múzeum vezetősége a régi képtári anyag szerzési nehézségei miatt is a tudományos kiadványok megjelentetésével kívánja doku-