Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)
Dr. Hoffmann Edith: Elveszett Dürer-rajzok és néhány olasz rajz a Szépművészeti Múzeumban
A cremonai Bernardino Campi (1522—1584 után) nem tartozik éppen a legönállóbb mesterek közé. 2 ' Művészete Giulio Romano mantovai freskóinak tanulmányozásából indul ki s jóformán mindenféle elemet fölvesz magába. Leonardo, a velenceiek, a parmaiak, Correggio és Parmigianino mindenik nyomot hagyott benne, így haladt a grandiózus formáktól a karcsú és törékeny figurák felé, a sötét és erősen árnyékos festéstől a világosabb felé. Bernardino Campinak nagyon jellegzetes rajzmodora van: 23 az árnyékos részeket először aláfesti tussal, aztán erőteljes, vastag vonalakkal szeli át. Az így nyert keményen körülhatárolt felületek éles ellentétet képeznek a szabadon hagyott vagy fehér krétával élénkített részekkel. így készítette el az Uffiziben levő szép rajzát egy álló női alakról (16. kép) s ugyanezt a jellegzetes modort mutatja Múzeumunknak 26 egy, a Nemzeti Múzeumból származó lapja (15. kép). Noha ez az utóbbi rajz tulajdonképen krétával készült, éppúgy alálavírozza a krétát tussal, s éppoly festőién alakítja, mintha egészben ecsetrajz volna. A rajz egy rövidülésben levő, ülő női alakot ábrázol; szemmelláthatólag mennyezethez való tanulmány, melyben mindenféle reminiszcenciák kísértenek. Hogy Campi mely művéhez tartozik a tanulmány, nem lehet tudni, de hasonló alakok előfordulnak a cremonai S. Sigismondotemplomnak 1570-ben befejezett kupola freskóján is. A genovai XVI. század egyik legtermékenyebb falfestője Bernardo Castello (1557—1629), kiben Luca Cambiaso hagyománya keveredik Beccafumi- és Perino del Vagán keresztül (Genova, Palazzo Doria) — Rafael-i elemekkel. Róma, Siena és Génua összehatása hozta létre azt a könnyed, mesélő hangot, a nagy felületeknek kis mezőkre bontását, a szinte lebegő alakokat, melyek Castello művészetét jellemzik. 27 Gyűjteményünkben két rajz található Castellótól; az egyiket későbbi ráír ás Castello művének mondja, 28 római csatajelenetet ábrázol afrikai és európai seregek, elefántok és lovak között (18. kép), s rajzolási modora, a szögletes formák, a játékossá egyszerűsített vonalvezetés világosan mutatja függését s leszármazását Cambiaso kubista ízű rajzaitól. Csakhogy Cambiaso nem ilyen díszítményszerű folyamatossággal komponál, hanem határozottabban tagolva és nyomatékosabban. A másik rajz 2 " tárgya szintén az ókori történelemből (görög, római vagy zsidó) van merítve (19. kép). Nem olyan könnyed és kihagyásosan sommázó modorú, mint az előbbi, de azért ennek a szerzősége sem kétséges. Az alakok karcsú hajlékonysága, a csípő feltűnő mozgékonysága reá vallanak, valamint a szinte széltől 24 Venturi: Id. m. IX. 6. 903—917. 1. 25 B. Degenhart: Zur Graphologie der Handzeichnung. Kunstgeschichtliches Jahrbuch der Bibl. Hertziana. 1937. 315. 1. 290. kép. 28 Tus, fekete és fehér kréta barna papiroson. Eddig Lanfranco neve alatt. 27 Venturi: Id. m. IX. 5. 831—835. 28 A Delhaes-gyüjteményből. Lavírozott bisztertollrajz. 29 Az Esterházy-gyüjteményből. (E. 8. 51a). Itt és a Múzeumban is Antonio Tempesta neve alatt.
