Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)
Héjjas János: Domenico Tintoretto festménye a kecskeméti könyvtárban
mény harmonikusan illeszkedik be azok közé a képek közé, melyeken Tintoretto Krisztus keresztelését ábrázolta" és hozzáfűzi még, hogy „a sajátkezű példányok mellett vannak olyanok is, melyek csak a mester műhelyének tulajdoníthatók". Amint látjuk, Hekler a kép festőjére vonatkozó véleményét óvatosan fogalmazza meg, mert fölveti Tintoretto szerzőségének gondolatát, de nem zárja ki a műhelymunka lehetőségét sem. Tagadhatatlan, hogy a festmény stílusvonásai összefüggéseket mutatnak Tintoretto hasonlótárgyú korai képeivel és nem szorul bizonyításra az sem, hogy Ker. Szt. János kontraposztikusan felépített szép alakját Tintorettótól kölcsönözte a mester, de a tárgy és a tér ábrázolásában és a pszichikai elemek megfogalmazásában is olyan különbségeket kell észlelnünk, amik merőben ellentmondanak nemcsak Tintoretto szerzőségének, hanem még a műhelymunka lehetőségének is. Vessünk egy pillantást Kecskemét város festményére és Tintorettónak a velencei Scuola di S. Roccoban levő Jézus keresztelésére (4. kép), hogy meglássuk e festményeken a tárgyszemléltetés modorában mutatkozó különbségeket. Tintoretto nemcsak egy eseményt ábrázol a képen, hanem egész történetet ad elő. Nem elégszik meg azzal, hogy bemutassa szokványosán a keresztelést, hanem elmeséli nekünk mindazt, ami ott történt, vagy amit történni vélt. Ezért felvonultatja a kép elő- és hátterében a hívőket, amint Jézus példáján felbuzdulva egyenként felkészülnek a keresztelésre. Mindegyik másképen végzi ugyanazt a funkciót és a felkészülésnek más fázisában van az egyik, mint a másik. Ilymódon a festmény ugyanannak a cselekvésnek több mozzanatát mutatja be s a szemlélővel a cselekmény folytonosságát tudja éreztetni. Noha a jelenet a földön játszik, mégsem mondhatnánk, hogy amit a képen Tintoretto ábrázol, az a valóság világa. Az alakok és tárgyak is térbeli ábrázolásukban nem az optika megszokott törvényeit követik, hanem egy sajátos képzelet szabályait. Például a második és harmadik térnegyed figurái jóval kisebbek a képen annál a méretnél, melyet a perspektíva előír. De ezáltal a tér sokkal mélyebbnek látszik a festményen, mint a valóságban. A háttér alakjainak szokatlan arányosításával Tintoretto a történetet a való világból áthelyezte egy valóságképzetekkel meg nem közelíthető képzelt világba. Kecskemét város kompozíciója még a régi ikonográfiái sémán épült fel. A mester nem egy egész történetet ábrázolt a képen, amint azt Tintoretto tette, hanem csak egy jelenetet mutatott be, a megkeresztelkedés jelenetét. De szembeszökő különbség mutatkozik a két Krisztus keresztelése között abban is, hogy míg a S. Rocco-beli festményen az illuzionisztikus téralkotás problémája állott az ábrázolás központjában olyannyira, „hogy az alakok kompozícióbeli alkalmazhatóságát is már majdnem csak azoknak térértéke szabta meg", 8 addig a kecskeméti képben nyomát sem találjuk térproblémáknak és világosan kitűnik, hogy a me3ter legfőbb célja a megkeresztelés jelenetének minél valószerűbb bemutatása volt. * Max Dvofak, Das Rätsel der Kunst der Brüder Van Eyck. Jahrbuch der kunsthist Samml. d. a. Kaiserhauses. Wien, 1903. 196. 1.
