Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum régi szoborgyűjteményében. II

ki erőteljes, bár kissé durva, elnagyolt formákkal. A kompozíción csak annyit változtatott, hogy fent négy sirató asszonnyal megtoldotta, ezzel a dombormű lezáró vonala nyugodtabb lett. Mind a relief, mind a plakett fej típusai testvéri hasonlóságot mutatnak Bellanónak a padovai Santóban levő puttóival

140 (97. kép). Tehát valószínűleg mindkettő Bellanónak vagy műhelyének valamilyen elveszett műve után készült. Ugyancsak Bellano műhelyéből származhatott a bécsi Kunsthistorisches Museum bronz Pietá-domborműve

141 (98. kép), melynek angyalai ugyanolyan típusúak, mint fareliefünk sirató angyalai, csak vonásaik finomabbak. Végül ide kapcsolódik — bár kissé távolabbról — a vicenzai S. Lorenzo Corpus Domini oltárának Pietája,

142 melynek a padovai Museo Civicóban levő másodpéldányát Sergio Bettini — túlozva — magának Bartolommeo Bellanónak tulajdonítja.

143 Ezeknek a daraboknak egymásközötti összefüggése és Bellano művészetével való kapcsolata alig lehet kétséges, következésképen gyűjteményünk fadomborművét is Bellano valamelyik követője vagy műhelysegédje faragta a mester mintaképe nyomán, a XV. század végén. III. A quattrocento világát elhagyva, a koracinquecento felfogását jeleníti meg előttünk Múzeumunk egyik kisméretű, álló Madonna-szobra

111 (112., 113. kép), mely a technikai ritkaságok közé tartozik. Famagra viaszból modellált szobor, melynek ruházata stuccóval bevont vászon, a különféle természetű anyagokat pedig az egész szobrot elborító aranyozás foglalja egységbe. Nem kész szobor, hanem csak vázlat, modell, a szobrászi gondolatnak első megrögzítése, kísérletezés a formákkal és különösen a drapéria vetésével, amihez a művész, hogy az anyagtól függetlenül alkalmazhassa, vásznat használt. A szoborra mintegy utólag adott ruhát, de jellemző módon még ezt a naturalisztikus anyagot is a szobor felépí140 Planiscig, L.: Andrea Riccio. Wien, 1927. S. 28—29. 141 Planiscig, L.—Kris, E.: Katalog der Sammlungen für Plastik und Kunstgewerbe. Wien, 1935. S. 50. Saal X. Vitrine 3. No. 3. (azelőtt az österreichisches Museum für Kunst und Industrie-ban volt). 142 Courajod, L.: Note sur quelques sculptures vicentines. Gazette des Beaux Arts. Vol. 25. 1882. p. 139. — Courajod közli annak a kápolnának a feliratát, ahol az oltár el van helyezve. Ennek évszáma: 1474, terminus post quem gyanánt szolgálhat. 143 Bettini, S.: Bartolommeo Bellano, „ineptus artifex". Rivista d'Arte. XIII. 1931. p. 80. — Bettini a vicenzai S. Lorenzo Corpus Domini oltárát nem említi. A padovai példány stuccóból való és a Pio Istituto Zitelle Gasparini kápolnájából származik. (A. Moschetti igazgató úr szíves közlése). 144 E. Costantini, az eladó műkereskedő számláján: Beccafumi (Szépm. Múzeum irattára, 246/895. sz. akta); Lajstrom 1896. 9. 1. (Beccafumi); Fabriczy: Krit. Verzeichnis S. 57. No. III. 10. (Beccafumi?, XVI. sz. 1. feie); Schubring: Katalog der Bildwerke. No. 80. (firenzei iskola, 1530 körül, valószínűleg ötvösmodell); Schubring: Ital. Renaissanceplastik. S. 95. (firenzei iskola 1530 körül, mely Andrea del Sarto Hárpiás Madonnájára és Puligo képeire emlékeztet); Meiler op. cit. 78. sz. (Beccafumi); Hehler op. cit. S 117. (Balogh Jolán közlése: Andrea Sansovino köréből); Schottmüller, Fr.: Die ital. und spanischen Bildwerke der Renaissance und des Barock. I. Bd. II. Aufl. Berlin—

Leipzig, 1933. S. 157. (a „Meister der unartigen Kinder"-nek tulajdonított 1941. számú berlini Madonna gyenge utánzata); Balogh: Die alten Bildwerke S. 204. (Jacopo Sansovino fiatalkori műve); Csánky op. cit. 248. 1. (Jacopo Sansovino).