Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

Oroszlán Zoltán: Színész-maszkok és szobrocskák antik terrakotta-gyűjteményünkben

hibájából (kancsalság) megkülönböztető jegyek alakultak ki a színész—maszkok készítésénél. A legfőbb ismeretünk a görög színház maszkjaira vonatkozólag a Kr. u. II. században élt Julius Polluxtól származik, aki ,,Onomasztikon"-jában egész sereg maszk lajstromát hagyta reánk.

10 A 76 maszkból 28 a tragédia, 4 a szatír játékok, 44 a komédiák előadásain volt használatos. Ezeknek leírásában az arc részeinek találó szavakkal való jellemzése mellett az arcszín, valamint a hajviselet és a hajszín feltüntetését is megkapjuk. De a típus-maszkok mellett bizonyára voltak egyéni portrémaszkok is. Különösen akkor tételezhetjük föl ilyeneknek szereplését a színpadon, ha élő személyeket vitt az író darabjába. így tudjuk, hogy Szókratész a ,,Felhők" előadásán felkelt a helyéről, hogy a közönség egyszerre láthassa az élő bölcset a színpadon ágáló hasonmásával. A „Lovagok"ban pedig Demoszthenész mondja el, hogy Kleón maszkjának elkészítésére nem akadt vállalkozó. Mindezek arra mutatnak, hogy nem hiányzott az egyéni maszk sem a görög színházak kelléktárából. Különben az állatmaszkot is jól ismerte az antik színház, gondoljunk csak Arisztophanész vígjátékaira, a ,,Madarak"-ra, a „Békák"-ra. A régi komédia és a „Phlyaxok" alakjai között is sok volt az állatiasan eltorzított arcú maszkot viselő szereplő. Az antik művészet igen korán megkezdte a színházi maszkoknak dekoratív értelemben való értékesítését,

11 a nép igényeinek kielégítésére dolgozó terrakottaműhelyeknek pedig egyik kedvenc gyártási ága lett színészszobrocskáknak és maszkoknak készítése. Ezek elsősorban fogadalmi célokra szolgálhattak, — sírokban és szentélyekben találhatók a leggyakrabban, — de emellett lakóházakban is találták ezeket.

1- Lehetne számolni e felhasználásukban a maszkok apotropaikus (bajt távol tartó) jelentőségével is, amit a Dionysosz-kultusszal való összefüggés magyarázna, de lehet, hogy pusztán díszítő szándék vitte ezeket a kisebb-nagyobb méretű maszkokat a lakásokba. E maszkokat szokás volt néha a szem és a száj helyén kifúrva elkészíteni, amikor tehát a valóságos színházi álarcokat utánozták; mint láttuk, néha a maszkokat is sisak alakban készítették el, ahogyan azokat a színészek is használták. Végül leggyakrabban csak arc-formájában készítették el a maszkokat és ilyenkor vagy a fej tetején, vagy a homlokon lyukat fúrtak, melynél fogva ezeket felfüggeszthették, tehát a legtöbb maszk fogadalmi ajándék céljából készült. A reánk jutott terrakotta-maszkok igen változatosak. Néha, úgy látszik, szigorúbban követték az előírt és a tragédiákban s komédiákban meghatározott 10 Pollux müvének IV. könyvében találjuk e maszkok leírását. 11 A színészmaszkokat díszítési célokból épületeken, azután reliefeken is alkalmazták, felhasználásuk ily célból, különösen a hellenisztikus művészet idejében vált általánossá. A terrakotta kisplasztikában a Kr. e. V. századtól kezdve szerepelnek a színész- és maszkábrázolások. — Bizonyos, hogy az antik maszk színpadi fejlődése össze volt kötve a görög plasztika fejlődésével. Valószínű, hogy a kiváló görög szobrászok stílusa rányomódott az azonkorbeli színház maszktípusainak stílusára is. V. ö. errenézve O. Navarre fejtegetéseit Daremberg-Saglio: „Dictionnaire des Antiquités" HU. kötetében a „persona zrr-rrpóaunrov (= maszk, álarc)" címszónál. 12 A színészmaszkoknak a házakban való felhasználására v. ö. Wiegand — Schräder: Priene, (1904), S. 360 f