Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

Pigler Andor: Firenzei képek a tizenhetedik századból

FIRENZEI KÉPEK A TIZENHETEDIK SZAZADBÓL 175 Carlo Marattárói, hogy „egli stima assai il Pignoni" (G. Bottari, Race, di lettere . . . II, Roma 1757, 70), akkor kétségtelen, hogy a nagytekintélyű római mester a kevésbbé ismert pályatársban éppen a firenzei festészet jellegzetes különállásának képviselőjét látta. Pignoni munkáinak Hermann Voss által összeállított jegyzéke a Thieme— Becker-féle lexikonban (XXVII, 1933, 35—36) idővel bizonyára még bővülni fog. Az alábbi sorok a mesternek két nemrégen felismert, jellegzetes munkáját kívánják beiktatni a művek sorába, ezzel egyszersmind további lehetőséget nyújtva még lappangó darabok meghatározásához. Az Alexandriai Szent Katalin eljegyzését ábrázoló festmény (135'5X158 cm, 4. kép) Nemes Marcell gyűjteményéből került budapesti magántulajdonba; régebben Pietro da Cortona munkáját sejtették benne. A térdelő szent nőnek rövidülésben látható arca csakugyan arra vall, hogy a díszítő festészet e nagy mesterének firenzei alkotásai (1637—1647) mélyen hatottak a kép művészére; de már az anyának és gyermekének fejtípusa nyilvánvalóan Furini környezetére utal. A színezés is a firenzei Seicentóé: Szűz Mária ruhája a felsőtesten vöröseslila, lent vérvörös, a köpeny pedig sötétkék, míg a gyermek alatt a nagy vánkos tűzpiros, arany szegélyezéssel, s ugyanezen az oldalon az előtéri függöny sötétzöld. Csupa telt és nehéz szín tehát; összehangolásukra alig történt kísérlet. Ez a keresett tarkaság még fokozódik a jobboldalon. Szent Katalin himzett ruhája —• ezüstszürke alapon piros és sárga virágok, s hozzá a ruhaujjak aranysárgája — különösen jellemző a firenzei barokk festészetre; a színeknek ez a tónusegységet nélkülöző egymásmellé-sorolása egyetlen más akkori festőiskola munkáján sem jelentkezhetett volna. A festő kilétét az „Etruria Pittrice" II. kötetében a CIX. táblán megjelent, Carlo Lasinio- és Gaetano Cecchi-féle metszetmásolat aláírása adja meg, s a szerzőség kérdésének ezt a megoldását tökéletesen igazolja az összevetés Pignoni főművével, a firenzei S. Felicitá-templom baloldali harmadik mellékoltárának nagyméretű festményével (fényképe: Brogi 19.914). A Szent Lajos jótékonyságát ábrázoló képet Giuseppe Richa közlése szerint (Not. istor. délie chiese florentine, IX, 1, 1761, 304—305) mint Luigi Guicciardini ajándékát 1682-ben helyezték el a templomban. A budapesti kép keletkezése valamivel korábbi időtájra tehető. Az „Etruria Pittrice" II. kötetének megjelenésekor, 1795-ben az utóbbi kép még Firenzében, a Rucellai-család tulajdonában volt. Ez megint az említett metszet aláírásából tűnik ki. Nem érdektelen, hogy ugyanott, a firenzei művészet történetében oly nagy szerepet játszó műpártoló családnak gyűjteményében volt a tizennyolcadik században Pignoni egy másik festménye is, amely egyelőre csak Johann Elias Haid nagy mezzotinto-lapjáról ismeretes (5. kép). A lap aláírása szerint Pelias leányait ábrázolja, akik Medea ármányának áldozatul esve, atyjuk gyilkosaivá lesznek. A kardpenge edzése azonban és a jobboldali háttérben látható mellékjelenet bajosan egyeztethető össze az ovidiusi tárggyal. A művész két fiatal varázslónőt jelenített meg, s a titokzatos szertartás jó ürügyet szolgál-