Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)
Ybl Ervin: Anna királyné arcképe
telenül szebbé, üdébbé akarta tenni a koravén királynét. Száját kiegyenesítették, az arcvonásokat kikerekítették, így teltebb lett. Szinte azonos a mi képünkön és az innsbrucki festményen a vállon átvetett ékköves, gyöngyös aranylánc rajza. A kisebb lánc, valamint a többi ékszer is azonos stílusú társa az innsbrucki kép ékszereinek. Emlékezzünk csak vissza arra a leírásra, amelyet Seisenegger adott Anna királynénak álló portréjáról, kimerítő részletességgel. Beszél az aranyos főkötőről, amely fölött a királyné barettet visel. Nyakát nagy gonddal készült aranyhímzés övezi és ritka ötvösművészetre valló aranylánc, aranyos hernyócskákkal, rubinokkal, smaragdokkal és gyémántokkal, szép gyöngyökkel, ezenkívül mellén még egy kettős aranylánc és egy kis zománcos láncocska függött a királyné nevének betűivel. A hernyócskás, ékkövekkel díszített láncban kétségtelenül ráismerhetünk a mi képünk széles aranyláncára (4. kép). Seiseneggert eddigi méltatói (Glück, Holst, Kenner, Rathe) mind unalmasan pedáns, lapos, közepes, tárgyilagos, de lelkiismeretes művésznek jellemezték, aki kivételes pontossággal ábrázolta az öltözéket és az ékszereket. Meleg, aranyos tónusú képünkön is ilyen dokumentáris hűségű az öltözék és az ékszerek festése, akárcsak a bécsi imakönyv Anna-miniaturáján és a többi bécsi Habsburg-képen. Modern másolatokat lehetne készíteni az ötvösmunkákról. Emellett festésük könnyed, szinte vibrálóan friss. A hasított ujjak fehérjének fölrakása lazúros, bár nem olyan finom és gondos, mint az Eleonóra főhercegnőt ábrázoló korábbi kis képen, a bécsi Művészettörténeti Múzeumban. Mindez gyakorlott mesterre vall, aki ismerte Tizianónak zseniálisan festői modorát, amelyet kisebb tehetséggel, vékonyabb ecsettel, párhuzamos ecsetvonásokkal követett. A mellre helyezett, gyönggyel babráló kéz mintázása is gyengéd. Ugyanilyen arany tónusúak a hágai hiteles gyermekképek (3. kép). Ezeken is világosan érvényesül az aranybrokát öltözéknek díszes rajza. A háttér itt is semleges, valószínű, hogy az öltözéknek a sötétbevesző árnyékolása a hágai képeken szintén későbbi átfestés eredménye. A XVI. század első felében a német festők, Holbein Dürer is sokkal élesebben éreztették az alak körvonalait, ami a brokátruha redőinek merevebb ábrázolásával is egyezik. Viszont kétségtelenül életteljesebb, közvetlenebb a gyermekportrék feje, de mintázásuk, a duzzadt ajkak rajza, az arc hullámos vonalai, melyre kétoldalt a laza haj ráborul, szinte teljesen azonosak Anna királyné merevebb, gyengébb kvalitású portréjával. Beállításuk is hasonló. Seisenegger nem volt dús fantáziával megáldott művész, sokszor ismételte a megszokott formákat. Képünket Kákái Szabó György, a Szépművészeti Múzeum konzervátora megszabadította későbbi átfestésétől. A régi finom repedések újból előjöttek, de a barokk századok mégis annyira megviselték a festményt, hogy eredeti állapota csak az öltözéken élvezhető. 1 " A tábla felső szélén, a szürkésbarna háttéren az 19 Baldass, a bécsi Állami Képtár igazgatója szerint is a kép Seisenegger műve. Az arc — véleménye szerint — sokat szenvedett,
