Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

A másik publikálatlan eset a turócszentilonai szárnyasoltár,

1 melynek barokk átfestésű képei az 1520—25. évi provincializmus manierisztikus előadásában, élénk színezéssel készültek. Belső két képe az Utolsó vacsora és Szt. Ilona közül az előbbin, a külső képek Olajfák hegye, Ecce homo, Krisztus a kereszten, Feltámadás passiójelenetein pedig — a Kálvária-kép mellékalakjait kivéve — a Speculum megfelelő lapjait találjuk szolgai alkalmazkodással felhasználva. A harmadik ismeretlen kölcsönzés a kassai Keletszlovenszkói Múzeumba került svábóczi szárnyasoltáron

2 található fel. A táblákat a szepesszombati főoltár mesterének egyik tanítványa 1520 körül festette és belső oldalukon Szt. Fülöp apostol életéből vett négy jelenet, a külsőkön pedig a passió ugyancsak négy jelenete látható és utóbbiak közül kettőt — Pilátus kézmosása és Keresztvitel — a festő a nevezett fametszetkönyv megfelelő lapjairól szabadon kölcsönzött.

3 Ezeknek az eddig részben ismeretlen és egy forrásból merített kölcsönzéseknek felsorolásával is kívántuk megvilágítani azt az átalakulást, mely a XVI. század elején a szepességi festészetben bekövetkezett. A szepeshelyi festők metszetkölcsönzések, helyesebben inspirációk egészen ritka esetén a XV. század hazai ízlésének megfelelően Schongauer lapjaihoz folyamodnak, míg a XVI. század elején a dunai iskola betörésével a vezető szerep nem a szepeshelyi festőké, hanem már az újonnan, Lőcsén, Szepesszombaton stb. alakult műhelyeké, ahol már új és a kor divatjának megfelelő forrásokat használnak fel. A nagy szepeshelyi festészet tradícióinak hatóereje azonban nem vész el nyomtalanul az új művészi áramlatok sodró árjában. Amint már fentebb részletesen tárgyaltuk a XVI. századi forduló előtt és után a Mária koronázása-oltár mestere volt a legnagyobb hatású szepeshelyi művészegyéniség, akinek irányzata Szepességen túl Lip tóban, sőt Kassán is elterjedt. Hatásával Liptóban, Okolicsnón és Szmrecsányon találkozunk, ahol több oltáron XVI. század eleji táblaképfestészetünk egyik legkiválóbb művészegyénisége ismerhető fel. A nagyhírű okoliesnói templom képsorozatát iro1 Visegrádi János : Turóc vármegye egyházi műemlékei. Arch. Ért. Üj folyam. XXIX. kötet. 1909. 196—197. 1. — A szekrény egyik faszobrát, Szt. Katalint tévesen Szt. Apollóniának nevezi. 2 Kemény Lajos : Szepesvármegyei templomokról. Arch. Ért. Üj folyam. XXIV. kötet. 1904. 342. 1. 8 Ehelyütt kívánom megemlíteni, hogy a mester másik tanítványától származnak a budapesti Szépművészeti Múzeum 1521. évi leibiczi oltárának festményei, melyeken az irodalom (Dr. Hoffmann Edith : i. m. 26. 1.) már korábban kimutatott Altdorferkölcsönzéseket. Ez oltár két merev szárnyát a kassai múzeumban —feltételesen a kassai dómból származtatva — találtam fel és mindeddig publikálatlan képei ugyancsak A. Altdorfer 1515 körül kiadott passió fametszetsorozatának megfelelő lapjai után és pedig az Olajfák hegye B. 19., az Ecce homo B. 25., a Pilátus kézmosása B. 26. és a Feltámadás B, 35. után elég szabadon készültek.