Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)
Dr. Hoffmann Edith: A Szépművészeti Múzeum néhány német és németalföldi rajzáról
a művész nevének betűit kiolvasni s így a munka minden kétséget kizárólag Coxie-tól való. Az ábrázolás jellemzően roman is ta szellemű. Az idő — mankójára támaszkodó, fáradt aggastyán — egy kőpadon ül, mellette homokórával. Az őt körülvevő táj mindenfelé a pusztulás képét tárja elénk, a régi Róma összedőlt emlékeit. A művész itt nyilván a Fórum képére gondolt, noha a vonalak nem követik híven a Fórum épületromjainak formáit s inkább csak az egésznek impreszszióját adják. 1 Az előtérben balra egy már hatalmas méreteivel is szembeszökő mellszobor fekszik, eltörött talapzattal (2. ábra); a szobor azonban sértetlen maradt. Első percre feltűnő, hogy egyáltalában nem kelti antik szobor benyomását, mert túlságosan eleven az arckifejezése és a haj kezelése. Azonkívül a buszt és a fej nem igen illenek össze. A buszt ferdén fekszik, míg a fej egyenesen fordult s éles proliiban van elhelyezve. Vonásai frappánsan emlékeztetnek Michelangelo profiljára s alig lehet kétséges, kit akar jelenteni a szobor. Michelangelo fürtös haja és pompás homloka, mely hatalmas domborulatot képez az orrnyereg fölött, nagy, mély szemürege, mind egyeznek a rajzon Michelangelo összes arcképeivel. 2 Csekély eltérés csak az orr talán kissé erős hajtásában van és abban, hogy a szobornak körszakálla van. De mindkét sajátságra Michelangelo arcképein több példát hozhatunk fel s így ez sem súlyos ellenvetés. A szakáll formáját egyébként a rövidülésnek is lehet tulajdonítani, mely abból áll elő, hogy a szoborfej a mellére hanyatlik. A fej nem kelti azt a benyomást, mintha a művész közvetlen szemlélet utján készült rajzát használta volna fel, inkább azt a típust követi, melyet Giulio Bonasone teremlett meg 1516-ból keltezett metszetén s mely az eredeti Michelangelo-arcképek között előkelő helyet foglal el. A Michelangelo-portrék egész sora e metszet után készült, így nevezetesen a Coxie-féle rajzhoz különösen közelálló márványrelief a berlini Beckerath-gyüjteményből és Pierino da Vincinek 1545—1554-ből származó márványreliefje a vatikáni Pio Clementino-múzeumban (3. ábra). Coxie természetesen nem láthatta Pierino da Vinci művét, — mert hiszen ő 1539-ben már ismét Németalföldön volt — hanem csakis Bonasone metszetét ismerhette s ennek alapján kellett rajzát elkészítenie. A metszetről való másolás magyarázza a buszt és a fej össze nem egyeztetett voltát is. Az allegória evvel a vonatkozásával sokkal gazdagabb lesz és közvetlenebbül átérzett. Önmagában köznapi; Michelangelo személye azonban összefogja a multat a jelennel s a jövőbe mutat. A közömbös allegória mély jelentőséget nyer s újra érezzük a művész rezignált panaszát: az idő, mely a fórumot romba döntötte, mindnyájunk alkotásait elpusztítja; mert minden mulandó, még Michelangelo művészete is. Rajzunknak Michelangelóval való ez a kapcsolata s a rajta látható eddig ismeretlen arckép, elsőrangú fontosságot adnak lapunknak. A rajz kockázva van, ami teljes biztossággal mutat rá arra, hogy valami más anyagban való kivitelre volt szánva. Festményhez nem készülhetett, sem kárpithoz, mert sokkal nagyobb méretekben üresnek hatna a kompozíció s így való1 V. ö. Heemskerck fórumrajzait. Chr. Hülóen és H. Egg er : Die römischen Skizzenbücher von Marten von Heemskerck. Berlin. 1913. I. fol. 6. r. és 1916. II. 125. tábla. 2 V.o. E. Steinmann : Die Porträtdarstellungen des Michelangelo. Leipzig. 1913. 39., 40. és 49. tábla.
