Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Venturi, Adolfo: Adatok a budapesti Szépművészeti Múzeum katalógusához

ADATOK A BUDAPESTI SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KATALÓGUSÁHOZ Negyven év óta látom, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum, melyet olykor-olykor felkeresek, mint fejlődik mind szebbé és nemesebbé, mint ahogy az élettől duzzadó növény minden tavasszal nagyobb és nagyobb lombkoronára tesz szert. E múzeumban világosan érezhető, hogy a magyar kultúra az ízlés nemesítésére a művészetnek méltó székhelyet akart létesíteni, és a magyarok, híven Hollós Mátyás hagyományaihoz, aki megnyitotta Magyarország kapuit az olasz renaissance előtt, e nagy intézetükben az első helyet az olasz művészetnek juttatták. A tisztelet és barátság jeléül, melyet törekvéseik, tanulmányaik és a főigazgató, Petrovics Elek szíves előzékenysége iránt érzünk, ajánljuk fel ezt a kis cikket, mintegy kiegészítésképen a kiváló képtár katalógusához. A budapesti Múzeum olasz vonatkozású problémái között egyike a nagyobb­szabásúaknak az a kis női mellkép, melyet Frizzoni Marco Marzialenak tulajdo­nított, s melyben én a cremonai iskola munkáját láttam, Berenson pedig An­tonello da Messina müvét. Es valóban Antonello művészetének jellege nyilvánul meg az energiával telített típusban éppúgy, mint a formák sematikus szabályos­ságában, de nem erősebben, mint a bécsi Auspitz-gyüjteménynek abban a cso­dálatos szerzetes-portraitjában, melyben Lorenzo Lotto művészete a tiszta anio­néiba nizmus jegyében jelenik meg. Ez a hatás jut kifejezésre a geometriai for­mákkal való konstruálásban, a fej synthetikus reliefjében, valamint a fülnek és a fehér tunika kristályos redőinek prizmatikus modellálásában is. A forma tömött teltsége és kikerekítettsége Lotto értékes fiatalkorának egyetlen más munkájában sincs így hangsúlyozva, a színezés viszont már teljes mértékben mutatja későbbi műveinek ragyogó íblyékonyságál, mely tipikus nála. S nyilvánvalóan lottesque jellemvonásokat találunk a budapesti képen is: a kiélezett redőket, melyek Rossi püspök arcképén (Nápoly) láthatók, a tinóm violaszínt a köpenyen, melynek szö­vete sima, fényes, mint a lakk, az ércszerűen éles szegélyt, mely sohasem fordul elő Antonello műveiben, és a tiszta sárga színt a kékkel csíkozott kendőn. A szem­héj körvonala, mely nem olyan egységes és határozott, mint Antonellónál, sok­kal közelebb áll Lotto ideges érzékenységéhez, és az áll alatti hús puha kövér­sége, mely Antonello ifjú alakjainak kemény márványnyakát teljesen deformálná,

Next

/
Thumbnails
Contents