Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Divald Kornél: A kassai dóm mesterei

biakat a XV. században nem fűzték egymáshoz összekötő alapfallal, ami itt azéri nem volt föltétlenül szükséges, mert a pillérek sírkövekből falazott széles talapzatokon a régi XIII—XIV. században épült templomnak nagyrészt a földben hagyott alapfalai között s így el nem csúszandó talajon, mintegy betontálcán épültek, amelyet az árvíz csak a kripták miatt lazított meg. Az árvíz volt az oka a pillérek elhajlásának s a boltozatok repedéseit a rossz zsindelytetőn átszivárgó esővíz fokozta. Az 1857-ben megkezdett restaurálás első dolga az 1766. évi zsindelytetőnek színes cseréptetővel való kicserélése volt, melyet Henszlmann Imre tervezett. Belül a templomot tatarozása után kifestették. 1875-ben iszonyú szélvihar rendíti meg az alapozásában meglazult templomot s az 1877-ben megkezdett utolsó helyreállítás alkalmával a hosszanti hajó és a kereszthajó újjáépítése mellőzhetetlenné vált, Ám nem a régi templomot állították helyre itt, de újat, a régihez képest belül sivár, szűkmellű alkotmányt építettek helyén, miközben nem egy remekbe faragott s újjal kicserélt középkori kőékítménnyel együtt a templom szinte minden elmozdítható újabb emlékének lába kelt s régi fölszereléséből a főoltáron, két más szárnyasoltáron és három XV—XVI. századbeli festményén kivül csak a XV. század első feléből való bronzkeresztkút s a kincstár néhány ötvösműve, régi miseruhája és kódexe maradt az 1804-ben püspöki székesegyházzá lelt plébániatemplomban. DIVALD KORNÉL. 22. ábra. Kovácsolt vas ajtófogú a kassai dómból.