Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Hekler Antal: Attikai síremlék a Szépművészeti Múzeumban

életképekké bővülnek. A szinte szoborrá kerekedő alakokat rendesen oromzattal koronázott, erőteljes, fülkeszörű architektonikus keret zárja le, mely a mi példányunkról hiányzik. A jobbról álló ruhátlan, szakállas férfi, kinek balválláról az alsó karon átcsavart chlamys csüng alá s a balról álló, chitont és köpenyt viselő nő, kinek balkeze a férfi jobbvállán nyugszik, mélységes, gyengéd megindultsággal fognak kezet. Kettőjük közölt a háttérnek támaszkodva, lábait keresztbe vetve, összekulcsolt kezekkel áll a görög házi élet hűséges kísérője, a kis rabszolgafiú, kinek bánatos fejhajtása a főalakokon átáradó érzéseket a fájdalom és szomorúság halk akkordjával kíséri. A hitvestársak meleg érzelmi kapcsolatát a művész az egész csoporton átívelődő kompozícióvonalakkal hatásosan támasztotta alá. Miként az érzések, a vonalak is egymást keresik és ugyancsak egymást keresték egykor a tekintetek. A síremlékek körében a görögök az ábrázoltak arcvonásait sohasem ruházták fel valószerűn egyéni jegyekkel. Az életet s az embert nem egyszeri elszigeteltségében, hanem örökérvényű lényegében ragadták meg. A mi síremlékünk mestere is valószerű megfigyelőképességét nem az arc portraitszerű hűségére, hanem a gyűrődött és megtört ruhaszövet meggyőzőn igaz ábrázolására pazarolta. Az itt megnyilatkozó realisztikus érzék, a szakáll elnagyolt festői kezelése s az egészen átszűrődő érzelmi tartalom meleg hangsúlya kétségtelenné leszi, hogy síremlékünk a Kr. e. IV. század közepén keletkezett.

1 A nőalak testének a klasszikus görög reliefstílus elveivel ellenkező merész kizökkenése a homloksíkból s a kidolgozásnak helyenként érezhető megcsappant gondossága valószínűvé teszi, hogy nem athéni, hanem vidéki, talán boeotiai műhely termékével állunk szemben. A mester, aki alkotta, ha nem is tartozott az úttörők sorába, a hagyományos képtípusnak a bánatos rabszolgafiú beillesztésével mégis új, friss színt és tartalmat tudott adni. A görög síremlékeken tipikusan visszatérő kézfogás motívuma nem búcsúzás, hanem meghitt, bensőséges családi együvétartozás kifejezője. A halál árnyéka, 1 A ruhakezelésr<> vonatkozólag v. ö. : Conze : Attisclir Grabreliefs T. XXVIII, No. 320. a férfi fejtípusához Kozallion síremléket, Stuck. Griechenland Abb. 158. 2. ábra. Készlet az attikai síremlékről.