Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)
Divald Kornél: A kassai dóm mesterei
17. ábra. Az Ltolsó ítélet dombormű főrésze a kassai dóm északi kapuján. noka szerepel. Feljebb láttuk, bogy 1477 január havában hajlandó volt a bártfai kolostor, valószínűleg keresztfolyosójának beboltozására s a keresztboltozatok bordáit Kassán akarta kifaragni. Ha ott is faragta, a boltozásnál jelen kellett lennie, s ha a mester Tharner Istvánnal egy személy, 1478-ban kellett itt állandóan letelepednie. Az augustinusok bártfai kolostorát és Ker. Szt. János templomát újonnan 1400-ban alapították és építették föl. 1 Ám nyilván mind egyhajós temploma, mind kolostorának helyiségei famennyezetesek voltak s a kolostor beboltozása 1477-ben, a templomé 1482-ben történt. 1481-ben a templom ablakait díszítették kőcsipkékkel, a köveket e végből Göncről szállították Bártfára s a város tanácsa ez év május 30-án Gönctől Bártfáig valamennyi vámhelyhez levelet intézett, hogy a szent célra szánt kövek fuvarosaitól vámot ne szedjenek. 2 Hogy ki faragta ki a Ker. Szt. János-templom ablakait, arról nincs feljegyzésünk. De hogy a templom boltozására Orbán kőfaragó vállalkozott s ez az 1490 előtt elhunyt Beich Antalné, bártfai dúsgazdag özvegy költségén készült, arról egy évszámnélküli, májusban keltezett levél szól. Ebben Orbán kőfaragó arra kéri az özvegyet, hogy küldjön neki Göncre 40 frt előleget, még pedig Stephen Tebmer útján, akinek neve itt alighanem másolási vagy tollhibából szerepel így Tharner helyett. 3 1480-ban István mester állítólag a kassai városháza tanácstermét boltozta be Ágoston mesterrel együtt. 4 Ha a dóm építőmestere ilyen boltozathoz mással társult, ez csak annak a jele, hogy pusztán mint vállalkozó szerepelt itt s a munkát szavatossága mellett Ágoston mester végezte. Ha igaz, hogy István mester és Steffen Tharner egy személy, úgy Bártfán is inkább csak vállalkozó és szakértő volt, aki sajátos kőfaragó technikája körén kívül eső dolgokkal is foglalkozott. 1 L. Monumenta Vaticana. Series I. Tom. IV. Budapest, 1899. az 1400. XII. 17. kelt pápai okiratot. - L. Iványi i. m. 2185. szám. 8 Ábel Jenő i. m. Tört. Tár 1884. 537. 1. 4 L. Mihalik monográfiájában 46. 1. 2. jegyzet, a forrás megnevezése nélkül. Szépművészeti Múzeum Evkönyvei. Y. 7