Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Hekler Antal: Attikai síremlék a Szépművészeti Múzeumban

ATTIKAI SÍREMLÉK A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A jelennek a mull korszakokkal szemben való állásfoglalását a maga sajátos lelkisége határozza meg. Ez magyarázza meg az érdeklődés körének s vele az értékítéletnek időnként tapasztalható változásait. A XIX. század második felének valóságszomjas pozitivista szelleme, melynek művészi programmját a naturalizmus és impresszionizmus váltották valóra, rokonérző hevülettel emelte pajzsára a valóságfölfedezés szenvedélyétől átjárt renaissance művészetet s ugyanakkor a hasonló törekvéseket képviselő, sokáig elhanyagol! hellenisztikus művészet emlékeit is újra jogaikba iktatta. A XX. század megváltozott, metafizikai igazodása lelkisége viszont, mely művészetében is nem az ábrázolás, hanem a kifejezés igazságát kereste (expresszionizmus), a középkor és a barokk bensőséges, forrongó lélekkel telített művészetének lett páratlan fogékonysága fölvevő állomása. De fokozott érdeklődéssel fordult egyben a primitív művészetek felé, hql a formák dadogó bizonytalansága mögött is fölfedezték az alkotó lélek vulkanikus feszültségét. Ennek a mélyen járó belső átalakulásnak a természetes következménye, hogy a ma embere a magasabbrendű, önálló formai kultúrával nem rendelkező etruszkok lázasan merész és bizonytalan, vázlatos plasztikai próbálkozásaival több közösségei érez, mint Phidias vagy Praxiteles remekeivel. Ezek formafegyelmétől és belső mérsékletétől az egyéniség és a szertelen érzések fenségjogának föltétlen elismerésével elidegenedett. Az antik művészet emlékeire meleg, élményszerű kapcsolat helyett legtöbbször csak hagyományos, hűvös tisztelettel tekint, Nap-nap után tapasztalható igazságok ezek, melyek nyílt bevallása és felismerése elsősorban azok kötelessége, akik a görög művészet egyetemes, örök érvényében és páratlan nevelő értékében szinte a jus divinum erejével hisznek. Az önismeret útjait járó ember — legnemesebb valójának megtagadása nélkül — a görög művészet nyújtotta tanulságokat sohasem fogja nélkülözhetni. Az elmondottakból önként következik, hogy a mai közönség körében a hellén világ művészetének csak azok az emlékei számíthatnak megértő érdeklődésre, melyek a görögségnek nemcsak formai, hanem érzelmi kultúrájáról is beszédes tanúságot tesznek. Innen van az, hogy a klasszikus kori görög életbe való élményszerű bekapcsolódás legbiztosabb útja a görög temetőn át vezet, melynek síremlékeiről a legnemesebb emberi érzések apotheozisa szárnyal felénk. Szépművészeti Múzeum Évkönyvei. V. 1