Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

A Szépművészeti Múzeum 1927—28-ban

vásárolta inog a múzeum számára ajándékul Wertheimer Adolf úr Georges Minne-nek Az apáca («La religieuse») című bronzszobrát. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ál­tal utalványozott, fentebb említett rendkívüli hitel terhére ez évben két szobormű vétetett: Sül ló Ferencnek Conrad Veid t-e t ábrázoló bronz mellszobra és Zsákodi Csiszér János­nak Tóth Imrét, a Nemzeti Színház volt igaz­gatóját ábrázoló bronz mellszobra. A mú­zeumi alap terhére megvétetett még Szár­novszky Ferencnek Munkácsy Mihályról készí­tett bronzplakettje. Moiret Ödönnek Demény Dezső - emlékérmét a Demény - emlékérem­bizottság. Reményi József Beethoven-em­lékérmét pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ajándékozta. Végül ez évben l'a­ragtatott márványba Pásztor Jánosnak gipsz­ben még a háború előtt megszerzett «Eluzött» című szobra. 1928-ban a modern szoborgyüjlemény gya­rapodása 11 mű voll, valamennyi élő magyar művész munkája. Ezek közül Pásztor János szobrászművész képmása Gách Istvántól a művészeti célok gyarapítására szolgáló java­dalomból, a többi a miniszter úr állal a mull évben engedélyezett, már említett külön hitel terhére szercztotetl. Ezek: Esscő Erzsébet: Angyali üdvözlet, ugyanaz: Max Dasio-érem, ugyanaz : Velics Edith-érem, Kallós Lde : Dá­vid (részben Parla Károly pénzadományának felhasználásával), Marlinelli Jenő : Női fej, Vilt Tibor: Gyermekfej, Zala György: Szántó­velő. Ugyané külön javadalom terhére rendel­tetett Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrász­művész, főiskolai tanárnál egy emléktábla, mely a Szépművészeti Múzeum hősi halottai­nak, dr. Sztrakoniczky Károly múzeumi segéd­őrnek és Graczol János altisztnek emlékét lesz hivatva megörökíteni s a múzeum elő­csarnokába van szánva. Kél ajándékot is kapott a gyűjtemény : Kari Brand érmét maga az érem készítője : Esseő Erzsébet, Csillag Istvánnak Glück Frigyes­plakettjét pedig az ábrázolt. Glück Frigyes kormányfőtanácsos ajándékozta az intézetnek. c) Grafikai osztály. A rajzgyűjtemény 1927. évben 753 darab­bal gyarapodott, melyekből 22 darab vétel és 732 darab ajándék. A vételek közül különösen kiemelendő J. D. Boebm, XIX. századi eleji szobrásznak és me­dailleurnek négy vázlatkönyve, Ruprecht Adél­nok nővérét ábrázoh') vízfestménye a XIX. század közepéről, Kovács Mihály négy rajza és Papp Zsigmond, eddig ismeretlen művésznek két arckép-aquarellje a XIX. század közepéről. Az ajándékok közül három nagy csoport érdemel különös figyelmet. Az első báró Med­nyánszky Lászlónak 188 vázlatkönyve, melye­ket özv. Hisz Sándorné ajándékozóit a mú­zeumnak. A második Procopius Béla nagy adománya : az ajándékozó anyja által gyűjtött 484, elefántcsontra és rézre festett miniatűr és aquarell, a XVI—XIX. századból, legna­gyobbrészt németországi és ausztriai meste­rek munkái. Képviselve vannak a gyűjtemény­ben Saar, Daffinger, a Theer-esalád tagjai, Ender, Lieder, Peler si ti. Ezeken kívül azon­ban akadnak" kitűnő francia miniatűrök is, mint pl. Dumontnak egy munkája és magya­rok is, úgymint Barabás, Melegh és Medvcy. A harmadik nagyobb értékű adomány kilenc darab XIX. századi francia rajzból áll, melye­ket dr. Melier Simon ajándékozott. Ily módon J. L. Dávidtól két rajzzal, Delacroixtól egy (14. ábra), Pissarrotól két (15. ábra) és Puvis de Chavannostól négy lappal gazdagodott a gyűjte­mény. A többi ajándékozók voltak : Ernst Lajos, Győző Andor, Józsa Károly, Korb Flóris, Rados Ernő, Szilárd Vilmos, Wolfner Gyula. 1928-ban a rajzgyűjtemény gyarapodása 106 darab voll. Ebből 77 darab ajándék és 29 darab vétel volt. Közülök 50 darai) XIX. századi, 51 darab XX. századi magyar munka, négy darab XIX. századi és egy darab XX. századi német munka. A magyar rajzok közül rendkívüli fontos­ságú Szinyei Merse Pálnak 13 vázlat- és jegy­zetkönyve, melyek teljes képet adnak a mű­vész ötleteiről és kivitelre nem is került kép­gondolatairól (16. altra). Ezenkívül jelentékeny szerzemények még : R rocky Károly kél víz­festménye: Tschida Mária és Medgyaszay Otti­lia arcképe, ugyancsak Brockynak Medgya­szay Zsigmondot ábrázoló, elefántcsontra fes­lett miniatűrje, továbbá Munkácsy Mihály ceruzavázlata a «Falu rosszá »-boz (Ernst Lajos ajándéka), Zichy Mihály «Udvari diszlakoma» című vízfestménye, tanulmány II. Sándor cár és Mária Alcxandrova cárné 1856-iki koroná­zási albumának egyik színes litogra[iájához és Zichy Mihály: A művész fényképe allegorikus keretben (Silberinann E. A. ajándéka.) A német rajzok közül említésre méltó Egon Schielenek ülő nőt ábrázoló tempera- és cc­ruzarajza (Fenyő Iván ajándéka). Ajándékozók voltak még: Cécile Barnewitz, Beck Ö. Fülöp, Bedő Rudolf, özv. Czillich Jánosné, Elek Artúr, Esscő Erzsébet, dr. Hoff­mann Edith, Korb Flórisné, dr. Melier Simon, Tardos-Taussi g Ármin, Vörös Istvánné. A met ázet gyűjtemény 1927-ben 165 darab

Next

/
Thumbnails
Contents