Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

A Szépművészeti Múzeum 1927—28-ban

dékozta, özv. Zillich Jánosné pedig leányának, Zillicli Annának önarcképét adta át a képtár­nak. Hagyományozás útján Benczúr Gyula ínúzeunű műveinok sorozata gyarapodott je­lentősen. A művész özvegye négy képel ha­gyományozott: a hagyományozónak a mester által festett két képmását, továbbá a «Kedven­ceim» és a «Dundi» című festményeket, Haraszti Jellinek Henrik pedig Jcllinek Mór­nénak ugyancsak Benczúr Gyula által festett arcképét hagyta r az intézetre. Néhai Bäsch görög márvány síremlék szereztetett, az an lik gyűjteménynek hosszú idő óta legfontosabb gyarapodása. (L. Holder Antal : Attikai sír­emlék a Szépművészeti Múzeumban. Ugyané kötetben, 1—4. L), A közép- éó újabbkori plaázíikai gyűjte­mény is csak l!12S-ban gyarapodott s ekkor is csak kisebb jelentőségű vételekkel. Ezek : egy magyarországi szobrásznak a XIV. század második felében készült, egy-egy szentel áb­rázoló két kis faszobra. Gyula festőművész örökösei ;i nevezett mű­vésznők három művét ajándékozlak éleié­ben kifejezett kívánságain)/ képest — a mú­zeumnak, ú. m. a Fehérgalléros hölgy, Bäsch Fülöp arcképe és Heringsdorfi táj című képeket. Külföldi munka csak egy volt az adományok között : egy «Ziegler» jelzésű és br. Pod ma­ii iczky Józsefet ábrázoló kis olajfestmény, mely a már említett Podmaniczky-hagyatékból jutott a múzeumnak. b) Szoborosztály. Az antik gyűjtemény gyarapítására 1928-ban egy Kr. e. 325 körül készült háromalakos A modern gyűjtemény 1927-ben 12 művel szaporodoll. Ezek közül a mii vészeli célok támogatására rendelt alapból magyar művé­szek műveiből vásároltatott: Heck Ö. Fülöp Önarcképe (bronz) ; Bokros-Biermann Dezső : Női fej (bronz), lliesz Géza: Föüjita japán feslüművész képmása (bronz), Pálzay Pál : Női képmás (terrakotta), külföldi művészek művei­ből pedig az 0. M. Képzőművészeti Társulat által a magyar kormány meghívására rende­zott flamand-belga kiállítás anyagából Victor Rousseau «Nocturne Etoile» és Georges Minne «L'homme à la coquille» című bronz-szobra (12. és 13. ábra). Ugyanebből a kiállításból 11. ábra Eugène (lanière: Maternité.

Next

/
Thumbnails
Contents