Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Gombosi György: Nardo di Cione és a Szépművészeti Múzeum Somzée-féle madonnája

szimmetria. Egyszerű szimmetriáról beszélünk Giotto Uffizi-Madonnáján vagy a Nardoén, a Szépművészeti Múzeumban. Orcagna többet kíván: az ö felépítése «antitétikus csoport»-ot nyújt, heraldikusan stilizált, betűszerint keresztülvilt szimmetriát, amint ez az ókori Oriens kifejezőeszköze volt, Kilenc alak közül három tisztán frontális, három tisztán prolii. Akadnak profil- és frontalakok Nardónál is, de nem abban a tudatosan keresztülvitf architektonikus rendszerben, aminőt Orcagna nyújt. Orcagna számára a fronttípus az Egyszerűen Létezőnek egyedül elképzelhető, magától értetődő formája, s lermészetes, hogy Szent Máté oltárának formai megoldása is ezt a kánont öllöfte fel. Nardo stílusa nem ilyen rideg. A Paradiso nőalakjai komoly szépségükben Piero della Francesca szellemét vetik előre, sőt bennük van Perugino, Francia vagy a fiatal Raffael gráciája, euritmikus nyugalma is. Szép fejeik hajtásában kifejeződik valami halk érzelmesség, ami a renaissance érzelemskálájának később is egyik jellemző hangja maradt, mig Orcagna tudatosan ölte ki művészetéből az érzelmi megnyilvánulások minden csíráját az emberfeletti, hieratikus komolyságérdekében. Az ő számára a hieratikus stílus programmá vált, s ez a programm, amely nem volt összeegyeztethető Nardo ösztönös szépségérzékével, egy sokkal differenciáltabb, tágabb látókörű, ha nem is épen elmélyültebb művészi egyéniségre vall, mint amilyen Nardo volt. Ez az ok szól talán a mellett, amit Vasari mond s tőle függetlenül Venturi is feltételez, hogy t. i. a testvérpár közül Nardo volt az idősebb. Mert Nardo művészete még a megelőző nemzedék bensőségesebb és kötetlenebb stílusában gyökerez, budapesti Madonnája még abban az érzelemskálában mozog, amelyet Daddi és Gaddi Madonnáiról ismerünk s csak később, az 1365-ös oltárokon érkezett el az Orcagnáéra emlékeztető hieratikus stílushoz. Ezzel szemben Orcagna talán már valamennyire készen kapta Nardo vívmányait s azokat programmszerűleg, tudatosabban vihette keresztül. Talán innen van stílusának nagyobb egyöntetűsége. Nardo művészetében ez a fejlődési momentum a negyvenes évek «lágy» stílusától a hatvanas évek ((kemény)) stílusa felé, rendkívül fontos. Az előadás tónusának ilyen változása mellett azonban a személyi vonások mindig felismerhetők maradnak legalábbis a morfológikus részletekben, amelyeknek itt, a meghatározás szempontjából, nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint az általános felfogásmódnak, a hangulati kifejezésnek. Ezért ha Madonnánk intim felfogásában még Daddira emlékeztet is, még a régibb stílus hangulatát tükrözi is vissza, morfológikus részleteinél fogva szerzőjét nem láthatjuk másban, mint Nardo di Gioneban. GOMBOSI GYÖRGY Jegyzet. Az idézett művek a következők : Suida, Florentiner Maler um die Mitte des XIV. Jh. Strassburg 1905. — Sirén, Giottino. Leipzig, 1908. — Khvoáhinóky — Salmi, I pittori toscani, II. kötet. — Venturi, Storia dell'arte italiana, V. kötet. — Lederer, A Szépművészeti Múzeum Évkönyvei, I. kötet, 1918. — Van Marie, The italian schools of painting, 111. kötet, — Sirén, Giotto and same of his followers. Cambridge, 1917. — Offner, Art in America, 1922. és Studies in Florentin Painting. New-York, 1927.