Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Fleischer Gyula: Adatok a féltoronyi kastély és belső díszítésének történetéhez

Hogy e könnyed, játékos rokokó-ornamentika betetőzéséül egy történeti jelenet mily kevéssé állotta volna meg helyét a terem mennyezetén, azt átérezhették a megrendelők és átérezte mindenekelőtt maga a művész is, midőn tárgyválasztás céljából szerencsés kézzel az allegóriák világába nyúlt. Profán elemekkel vegyült allegóriát már korábban, 1760 körül találunk Maulbertsch kezétől a kremsieri érseki rezidencia hübérlermében, mely kevéssel a sümegi templom freskódísze után keletkezett.

1 Talán buzdítólag hatott a művészre Daniel Gran példája is, ki az eckartsaui kastély nagytermének mennyezetén a féltoronyi freskóval azonos tárgyat festett meg.'- Tudjuk, hogy a század elején a mennyezetképek allegorikus ábrázolásai bonyolult irodalmi programmok alapján készültek.'

5 Maulbertsch korlátozást nehezen tűrő temperamentumával e programmokat rendszerint maga készítette, így pályája vége felé Znaimbau és a Prága-strahovi kolostorban. Művészi gondolatai mindenkor spontán módon, revelációszerű közvetlenséggel keltek életre. A féltoronyi nagyterem mennyezetképe is a művész szubjektív élményének annyira közvetlen, látomásszerű megoldása, hogy gondolati tartalma alig foglalható szavakba. A hajnal, a diadalmas éltető napsugár, a fény allegóriája. Az expozíció a kép jobboldali szélén indul. Sötéten gomolygó felhőpadon beszédbe merült nőalakok képében két éjjeli csillagzatot látunk, alattuk felhőkbe ágyazva, mély álomba merülve fekszik egy merész rövidülésben odavetett emberi alak. Ágaskodó paripáktól fölfelé ragadott aranyfogatán, vakító fényárban feltűnik a Napisten, kocsija előtt magasra emelt fáklyával lebeg Auróra. A hajnalcsillag szárnyas nőalak képében kitárt karokkal köszönti a Napot, kinek vakító fényköréből hátat fordítva siet el Vénus istenasszony. A Napisten útján feltűnnek az állatkör csillagzatai : a szűz, a mérleg, az oroszlán. A mennyezetkép alsó, erőteljesebben körvonalazott csoportja az éltető napsugár áldásait szemlélteti. A kép centrumában, mint felejthetetlen forma- és színélmény, áttetsző ruhájában virágot szór a szivárványszárnyú Flóra. A szőke Geres virágot font kibontott hajába, Diana lándzsával és tegezzel felfegyverkezve indul vadászni, míg Uránia könnyű lapdaként tartja a földgolyót a Nap felé. Pajkos puttók lázas erőlködéssel emelnek magasra egy megrakott virágkosarat,

4 vagy lapáton hordják szét az isteni füzet (13. ábra). De a nap áldásai, miként az éj sötétje is, elmúlnak, örökké változnak. Az elröppenő idő, a kérlelhetetlen végzet megszemélyesítőjeként Saturnüs mint részen kívüleső dekoratív munkát Fél toronyban is nagyrészt segédeinek engedte át. Minthogy az ugyanazon évben festett schwcchati templom mennyezetképeinel Joseph Winterhalter és Benedikt Beyerlc a művész munkatársai voltak, közelfekvő gondolat, hogy az említett két művész a féltoronyi nagyterem dekoratív munkájánál is közreműködött. — V. öO. Bencóch, Maulbertsch, zu den Quellen seines malerischen Stils. Slädel Jahrb. 1924. S. 123. f. 1 Színvázlata a bécsi Barockmuseumban, 136. szám. 2 Gran eckartsaui mennyezetképének színvázlatát a bécsi Kunsthistorisches Museumban faláljuk. 3 V. ö. H. Tieíze : Programme und Entwürfe zu den grossen österreichischen Deckenfresken. Jährt), d. kunstbist. Sammlungen d. Allerh. Kaiserhauses. Wien. 1911. Bd. XXX. Heft 1. 4 A puttók által tartott virágkosár-molívum egészen azonos módon visszatér a művész Jupiter és Antiope c. színvázlatán a bécsi Barockmuseumban, 137. sz.