Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Dr. Hoffmann Edith: A Szépművészeti Múzeum néhány német és németalföldi rajzáról

Weissenkirchner stájerországi kortársai között vezető egyéniség s e szűkebb körnek a XVII, század második felében legnevezetesebb képviselője volt. Nem szabott ugyan a művészetnek új irányt, de jelentősége éppen közvetítő szerepében rejlik, abban, hogy alkotásainak konzervatív sajátságai és formaszépsége lehetségessé tették számára az olasz művészet nagy tradícióinak hazájába való átültetését.

1 S ezzel annak az irányzatnak lett előkészítőjévé, mely utóbb északi elemeket is magába sziva, a XVIII. század nagy nemzeti erőpróbájához, a barokk festészet kivirágzásához vezetett Ausztriában. Weissenkirchner pályája nem mutatja az önmagából korlátlanul merítő és megújuló zseni folytonos fejlődését. Ellenkezőleg. Első müvei, melyek az olasz mesterek közvetlen hatása alatt készültek, élete legfrissebb, legszabadabb és legjobb alkotásai. Hazatérve, egyre bágyadni látszik. Színeiben, kompozícióiban s érzésében is egyre józanabb és konvencionálisabb lesz, jobban mondva, elvidékiesedik. Utolsó idejéből, hanyatlásának korszakából való egy félalakos, monogrammal jelzett olajfestménye a grazi Landesbildergalerie-ban, a bűnbánó Magdolnának l()90-ből keltezett képe" (38. ábra). Magdolna alakja, mely általában véve is eléggé önállótlan alkotás s a reminiszcenciák egész sorát idézi emlékünkbe, Weissenkirchner oeuvrejében sem jelent új megoldást. A témától megszabott változásoktól eltekintve, úgyszólván ismétli grazi magánbirtokban levő «Sophonisbe»képének sémáját; csakhogy amaz még 1687 körül keletkezelt,

8 s így frissebb és bajosabb munka. A kettő között áll Szépművészeti Múzeumunknak egy vöröskrétarajza, mely a Delhaes-féle hagyatékkal, mint ismeretlen művész munkája került a gyűjteménybe (37. ábra). Hogy a rajz Weissenkirchneré, azt már a kissé édeskés profilfejnek a művésznél mindig visszatérő sajátságos típusa is mutatja, melyet férfiaknál, nőknél egyaránt alkalmazott, képeinek bizonyosfokú egyhangúságot adva ezzel. Az ő szerzőségére vallanak a jellegzetes, hegyesújjú, finom kezek és puha vállak s végül a kompozíció egésze, mely éppen csak a kezek állását variálja a grazi képtár festményéhez képest. Weissenkirchnernek, kitől igen nagyszámú kép ismeretes, azelőtt

4 mindössze öl rajzot tulajdonítottak, az újabb kutatás egyet ezekből is elvetett

5 s így rajzunk, noha nem származik a művész legjobb korszakából, mégis érdekes adalékkal szolgál rajzművészetének ismeretéhez. A Weissenkirchnerről szóló osztrák szakirodalom e művésznek a XVII. század külföldi nagy mestereivel való különféle kapcsolatait derítette ki. Már A. Rosenberg—Gutmann felhívta a ügyeimet arra, hogy olasz művészeken kívül a francia klasszicisták is hatottak rá, nevezetesen Poussin.

<5 Ez alkalommal szabadjon még egy francia kapcsolatra figyelmeztetnem, mely nagyon jellemző a mű1 A. Roáenberg—

Guimann: Hanns Adam Weissenkirchner. Wien. Graz. Leipzig. 1925. 30. la]). 2 Képe közölve: W. Suida: Die Landesbildergalcrie in Graz. Wien. 1923. 43. tábla. :í Roáenberg - Gut mann : Id ni. 39. tap. It. ábra. Suida : Id. ni. 85. lap. 5 Rodenberg

—Gutmann : Id. in. 53. lap. 6 Rodenberg

—Gutmann : Id. in. 8. lap.