Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)
Dr. Hoffmann Edith: A Szépművészeti Múzeum néhány német és németalföldi rajzáról
kában kell keresnünk. Nem tévedhetek nagyot, ha e forrást Dirick Vellert antwerpeni művésznek egy rajzában vélem felismerhetni (ma a braunschweigi Herzog Anton Ulrich Museumban), mely N. Beets véleménye szerint 1522 körül keletkezhetett, 1 tehát 100 évvel Rembrandt előtt. (18. ábra.) A valamikor köralakú, tehát valószínűleg üvegablakhoz készült tervrajz, ma körül van nyirva, a kompozíció azonban épen megmaradt, Ha a két kompozíciót összevetjük, nem kételkedhetünk benne, hogy Rembrandtnak ezt a kompozíciót valami módon ismernie kellett, A szamár úgyszólván teljesen át van véve, mindössze azzal a különbséggel, hogy a fejét kissé felemeli ; ehhez igazodik Rembrandt képének Bileamja is, ki felső testével kissé hátrahajlik. Az angyal pedig Vellertnél sem lép a próféta útjába, hanem a szamár mögé kerülve balkezével megfogja a gyeplőt, jobbkezével pedig a kardot emeli. Mindezek s minden egyéb változtatás, a jobboldali alak s a tájkéj) elhagyása és a két lovasalakkal való helyettesítése kitűnő módosításai a témának, melyek a kompozíció egységességét és kifejezőerejét nagyszerűen fokozzák s Bembrandlhoz valóban méltóak. A Szépművészeti Múzeum rajzának eredetije, ha valóban Rembrandttól származna, talán a negyvenes évek második leiére volna teendő, s nem érdektelen látnunk, hogy a rajz, mely a szamár és próféta alakjában is elárulja Vellerttől való származását, az angyal elhelyezésében még inkább erre a forrásra mutat vissza: az angyal megint a szamár mögé lép és megfogja gyeplőjét, jobbkezével pedig magasra emeli a kardot. Míg Rembrandt későbbi korszaka teljesen tisztán áll előttünk, korai ideje még meglehetősen homályos 2 s felderítésében a tudomány csak tapogatózva halad előre. így minden apró adat, mely művészetének kialakulására fényt vethet, nagy fontosságú. Érdekes és tanulságos tudnunk, mely elemeket szívott fel magába Rembrandt, ki a legeredetibb gondolkodók egyike volt, a mellett, hogy kevés nagy művészt találunk, ki oly szívesen fordult volna kölcsönző kedvvel idegen és hazai művészek alkotásai felé. A Rembrandt-irodalom a művésznek indiai miniatűrökből, Dürer, Beham, Lucas von Leyden. Seghers, Elsheimer, Lastman, Rubens, Pisanello, Mantegna, Gentile Bellini, Rafael, Lionardo, Tempesta, Tizian stb. stb. műveiből való tömérdek átvételeit szeretettel gyűjtötte egybe, 3 de végelemzésben 1 N. Beetó. Dirick Jacobsz Vellert peintre anversois. L'art flamand et hollandais. 1912. II. 140—142. 1. — G. Glück. Beiträge zur Geschichte der Antwerpener Malerei im XVI. Jahrhundert. Jahrbuch d. K. S. d. A. K. 1901. 10—35. lap. A rajzot nem ismeri vagy nem említi D. Vellert munkái közt. 2 B. Bauch. Zur Kenntnis von Rembrandts Frühwerken. Preussisches Jahrbuch. 1924. 278. lap. ;t Néhány fontosabb munka, moly Rembrandt átvételeivel foglalkozik : Fr. Seymour Haden. L'oeuvre gravé de Rembrandt. Paris. 1880. 16. lap. — C. Hofótede de Groot. Entlehnungen Rembrandts. Preuss. Jahrb. 1894. 175—181. lap. — J. Strzygowóki. Das Worden des Rarock bei Raphael und Correggio, nebst einein Anhang über Rembrandt. Strassburg. 1898. 118. 1. — C. Neumann. Rembrandt. München. 1927. — W. Bode. Der Maler Hercules Segers. Preuss. Jahrb. 1903. 179—188. 1. — Fr. Sarre. Rembrandt Zeichnungen nach indisch-islamischen Miniaturen. Preuss. Jahrb 1904. 143. ff. — R. Graul. Rembrandt. 1906. Leipzig. — Nielss Reátor/f. Rembrandtiana. Repertórium. 1907. 375—378. 1. Fr. Sarre. Ein neues Rlatt von Rembrandts indischen Zeichnungen. Preuss. Jahrb. 1909. 283. 1. — G. Glück. Rembrandt Selbstbildnisse. Wien. 1922. — Baudiáóin. Rembrandt und Cats. Repertórium. 1925. 148. ff.
