Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)
Dr. Hoffmann Edith: Henrik csukárdi plébános miniátor
MCCCLXXV1I Deo gratias. Sokáig az volt a vélemény, hogy a művész neve Stepht Henrik volt, mígnem Varjú Elemér ezt a nevet elvetette és megállapította, hogy nem stepht, hanem stephi olvasandó, azaz a rövidítés feloldása után : Stephani. A művész neve tehát Stephani Henrik volt, 1 A miniaturák tüzetes vizsgálata után azt vesszük észre, hogy a lapokon, sőt két esetben egy és ugyanazon a lapon, két egymástól merőben különböző modor nyilatkozik meg, melyeket — mindjárt kimondjuk — nem kisebb idő, mint száz év választ el egymástól. A megbízhatónak látszó bejegyzés bénító hatása alatt e száz évnyi korkülönbséget nem vették figyelembe s így történt, hogy Henrik plébános eleddig érdeménél jóval nagyobb tekintélynek örvendett. Pedig a munkákból kiütköző kétféle irányt egy név alá fogni teljességgel lehetetlen. Az első modor, a korábbi, Henrik plébánosé. Tőle való kilenc kis figurális iniciálé, itt-ott csinos, de igénytelen lapszéldísszel, azonkívül a címlapnak és talán a kánonkezdő lapnak — fele. E munkák egymás között nagyon egységes modort mutatnak, a XIV. század végének stilizáló modorát s kevésbbé vallanak kiváló miniátor kezére, mint inkább nagyon ügyes, a figurális rajzban is járatos kalligrafuséra. A kis képek alakjai egyszínű vagy mustrás háttér elé vannak állítva, amint az ebben a korban Európaszerte szokásos volt, A keményraj zú alakok sötét kontúrvonalaktól körülvéve, minden naturalisztikumtól menten jelennek meg előttünk, olyannyira, hogy pl. a szövetek mustrái zavartalanul haladnak el a legmélyebb ráncok fölött, mintegy önálló fátyolt képezve fölöttük. Az ornamentikának különféle fajtáit találjuk a lapokon. Az egyik linóm tollrajzdíszítés, mely rendszerint az iniciálék külső kerületét és a közvetlenül mellettük levő lapszélt díszíti és a kisebb iniciálékat egészben kitölti, — a XIV. századi kalligrafiának jellegzetes megnyilatkozása. A másik, mely néhány iniciálé szárait tölti ki, francia munkák hatása alatt készült, laposra fektelett levelekből stilizált síkdíszítés; a harmadik erősen kontúrozott színes szalagok fonadéka — iniciálékban és lapszéleken, — oly motívum, melyet a karoling miniaturák hatásának újraéledése e korban mindenfelé magával hozott (1. ábra). Végül a címlapon és a 19 v. lapon (2. ábra) találunk a lapszélén végigszaladó aranyrudat, mely helyenként színes szalagok befűzésével, hol egyszerűbb, hol kissé bonyolultabb fonadékká nyílik szét. Ilyfajta szalagfűzések a XIV. század folyamán, olasz hatás alatt, egész Európában használatosak voltak, de oly egyhangúan, mint Henrik plébánosnál, Olaszországban és az olasz munkák közvetlen hatása alatt keletkezett anjoukori magyar munkákon máshol nem találhatók; másutt mindig színes, változatos formájú stilizált levelek élénkítik őket. OJasz, francia és német elemek e sajátságos vegyülékét ebben az időben egyéb pozsonyi munkákon is megfigyelhetjük. Körülbelül ugyanazok a tünetek mutatkoznak nálunk is, mint Csehországban. Csakhogy a csukárdi miniátor korához képest kissé elmaradott álláspontot képvisel, mert Johann von Neumarkt illuminátorai (1364—1380) Csehországban ekkor már az Avignonból kapott újabb stílust követik; s ha a 1 A vezetéknevet dictus-szóval fűzni a keresztnév mellé, Pozsonyban szokásos volt. Egy pozsonyi kanonokol, az oklevelek pl. többször így neveznek : Johannes dictus Slossar (Schlosser vagy Serratorius), egy másikat igy : Wenceslaus dictus Ganoys.
