Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Divald Kornél és Iványi Béla: Az eperjesi Szent Miklós-templom

ábrázol, nyilván a templom Anjou-kori építőmesterét s az utóbbi parókaszerű hajviseletén kívül a köteges félpillérek fejezetei, nemkülönben a diadalív falazott pilléreiből üresen kiugró gyámkövek erősen alá metszett, húsos levelekből és gyümölcsgerezdekből összerótt, sajnos többször bemeszelt ékítményeikkel szintén a XIV. század derekára vallanak. A kéthajós templom déli falának tagoltsága a későbbi átalakítás folyamán természetesen elenyészett, A mai diadalív déli felén kiugró gyámkövön s ennek a későbbi átépítés miatt elenyészett párján nyugodott a nyilván orgonakarzatnak használt oratóriumszerű fülkének csúcsos boltíve, amely a templomba a déli torony vagy előcsarnok oratóriumszerű emeletén nyílt. Hogy a XIV. században itt torony vagy előcsarnok volt, erre a mai főszentély diadalívét tartó széles déli pillér utal. Ennek délnyugati sarkát, a nyilvánvalóan nem előre faragott kövekből készült, de a torony lebontása után megmaradt falrészt pillérnek meghagyva, a harmadik templom építésénél a déli diadalív tagoltságának megfelelően utólag faragták tompára. Kéthajós alakjában a Szent Miklós-templom tornya vagy előcsarnoka a déli homlokzat közepén állott s ennek síkjából kiugrott. A templom falait, támasztópillérei közeiben, mind a négy oldalon kőcsipkés ablakok törték ót. Helyes arányaival, faragványai díszével, minden felől boltozatai alá áradó világosságával a templom igen derűs és művészies hatású épület lehetett. XIV. századbeli faragványainak ránk maradt részét többszöri bemeszelésük eléktelenítette ugyan, de így is ügyes és iskolázott kezekre vallanak. Mestereiket s a kéthajós templom építészét nem ismerjük. Am valószínű, hogy a terv is, a kőfaragók is az ország valamelyik központibb fekvésű városából kerültek Eperjesre. Amikor 1370-ben Nagy Lajos királyunk Eperjest fallal és sáncárokkal kerületi körül, a város polgárait mindazokkal a kereskedelmi szabadalmakkal ruházza föl, amelyeket akkor Buda élvez. Valószínű, hogy ugyanabból az évből való Nagy Lajos keltezés nélküli rendelete, amelyben a város erődítményeinek építésére engedi át Eperjes, Nagysáros és Kisszeben adóját s az építés irányítására Diósgyőrről Ambrus mestert, saját építészét küldi ki.

1 Félszázad sem múlt el, s az immár falakkal megerősített város annyira fejlődött, hogy plébániatemploma szűk lett lakosságának. Zsigmond király 13U1 virágvasárnapján Diósgyőrről egyszerre két levelet intéz István egri püspökhöz s az egyikben a püspököt az eperjesi plébániatemplom kibővítése és káplánjai számának növelése végett Eperjesre küldi.

2 Építettek-e akkor a templomon, erről írott adatunk nincsen, de közvetett adatok bizonyítják, hogy a Szent Miklós templomot 1400 körül, a kéthajós épület alaprajzát továbbfejlesztve, ismét átalakították. Minthogy a város közepén piaccá táguló főutca akkor már ki volt építve, hosszában a templomot nem igen bővíthették ki. Ismét szélességében tágítottak rajta. Az átalakítás és bővítés tervezője kiváló mester lehetett s jóllehet keze a fölhasználandó régi épületrészek miatt meg volt kötve, szigorúan architektonikus felfogással olyan helyes arányú, pompás térhatású és monumentális tervet rajzolt, 1 Wagner: i. m. 217—219. 1. és Iványi i. ni. III. 114. 1. 2 Laáziókay : i. in. Értesítő 1880/81. 5. 1.