Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Divald Kornél és Iványi Béla: Az eperjesi Szent Miklós-templom

legkiválóbb s Hypolit nevű rektorának (plébánosának), aki V. István feleségének káplánja és egri kanonok volt, a várhoz tartozó többi község lelkészei is alá vannak rendelve.

1 Még e század végén azonban, 1299-ben, Eperjes III. Endre királytól a szepesi szászokéhoz hasonló szabadalmakat nyer,

2 vagyis plébánosát és elöljárója! (villicus) maga választhatja s a királyi falu innentől kezdve fokozatosan gyarapodik s csakhamar várossá alakul át. 1316-ban Róbert Károly visszaadja az eperjesieknek Bakta földjét, amelyet tőlük előbb félreértésből elvett, 1324-ben önálló bíráskodási joggal ruházza föl a várost, amely ezután mint civitas szerepel. Nagy Lajos király 1347-ben a város polgárainak országszerte vámmentességet biztosít, 1370-ben kőfalakkal kerítleti körül Eperjest, amely a XV. század elején Magyarország hét elsőrangú szabad királyi városával: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa és Sopron városokkal egy sorban szerepelt, s lakosai száma is annyira megnő, hogy Zsigmond király engedelmével 1435-ben, a főutca nyugati házsora mögött folyó malomárok helyén utcát nyitnak s annak vizét, a városfalakat kijjebb tolva, a városon kívül vezetik el,

3 A plébániatemplomon kívül, mely kezdettől fogva a városnak piaccá táguló főutcája közepén állott, a XIV. század végén már a karmelitáknak is volt itt templomuk, a mai ferencrendi templom helyén.

4 Az 1424-ben említett régi városháza a mai Kerényi-ház helyén állott, Ugyanakkor már fürdőház is volt a városban s ágyúöntő, valamint kórház, amelynek templomát Mária tiszteletére 1429-ben építették s a melynek hálóbollozatos szentélye a mai görögkatholikus székesegyház énekes karzata fölött napjainkig fennmaradt. A Zsigmond király uralkodása végén kitört huszita háborúk, tüzek és egyéb elemi csapások megakasztják a várost fejlődésében s ez csak Mátyás király uralkodásának végén lendül föl ismét, Erről a föllendülésről s az ezzel kapcsolatos építkezésekről, mint aminő a mai helyén állott második városház építése volt, csak írott adatok szólnak. A Szent Miklós-templom építéstörténetének utolsó szakasza már a XVI. század elejére esik. A XVI. és a következő századnak folyamán a szinte szakadatlan háborúk ellenére a város virágzó élete talán még a középkorin is túl tesz. Lakóházai rendre a felsőmagyarországi renaissance stílusában épülnek újjá vagy alakíttatnak át, lakói mindinkább megmagyarosodnak. 1710-ben, Rákóczi bukása előtt, a pestis a lakosságnak közel háromnegyed részét kiirtja, a város politikai és kulturális jelentőségéből egyre veszít s az utóbbit csak a múlt század folyamán nyeri többi felvidéki városainkat túlszárnyaló mértékben vissza. A város régibb múltjának, középkori művészeti életének egyetlen, zömében változatlanul ránk maradt emléke a Szent Miklós plébániatemplom. Ezen, ha nem is elsőrangú, de különösen építészeti szempontból igen érdekes műemlékünket már többen ismertették.

5 Történetét azonban kellő levéltári anyag hiányában 1 C. Wagner: Diplopialarium comitatus Sarosicnsis. Pozsony, 1780. 457—402. 1. 2 Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1918. 112. 1. 3 Laáziókay i. m. s Múzeumi és Könyvtári Értesítő i. helyen. 4 Wagner : i. ni. 522. 1. 5 Henázlmann : Archmológiai Értesítő, 1870. — Myákovázky : II. o. 1874. — Myákovázky : Archseológiai Közlemények, XII. k. 1878. — G—l (Gadl Adorján) a Mérnök és Kpítészegylet Közleménye 1899. évf'.-ban Frohde felvételeivel.— Tuhrinózky Károly : Felsővidék, 1900. — Divald: Művészet, 1904.