Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

F. Takács Zoltán: Jegyzetek Munkácsy ifjúkorához

gatni mindig szeretett. Géniusza eget kért már ekkor, de öntudatlanul. Még nem vezette arra a gondolatra, hogy festő lehessen. Talán szerencséjére. Talán hozzájárult ez a körülmény is ahhoz, hogy első megfigyelései teljesen elfogulatlanok legyenek. Nem első eset, hogy nagy emberek későn jutnak hivatásuk tudatára, azaz, hogy későn lesznek szakszerűek. Ha azonban egy nagy géniusz aránylag későn ismeri is fel a formát, melyben erejét teljesen kifejtheti, érdeklődését magukra vonják előbb is az egyetemes emberi értékek. Látjuk Munkácsynál is, hogy bizony nem következett be nála egyhamar az az idő, melyben a szó teljes értelmében festői szemmel nézte a világot. Kezdő művész korában inkább csak az emberi lélek, az esemény mint olyan érdekelte. Első tudatosabb megnyilatkozásaira Aradon került a sor. Ide jutott ugyanis mint mesterlegény 1858-ban. Nem gondolt a művészpályára akkor sem, de tudjuk, hogy szabad idejében fokozódó szeretettel és lelkesedéssel rajzolt. Tudjuk írásaiból azt is, hogy Aradon, miután egy asztalosmesternél keserű csalódás érte, egy őt megbecsülni tudó, jóindulatú gazdára talált. Erről a derék mesteremberről, Albrecht Ferdinándról, egy kis ceruzával rajzolt arcképet is készített, mely jelenleg, sajnos ugyancsak megrongált állapotban, az aradi kultúrpalotában őriztetik. Nem volt már ekkor kedve ahhoz, hogy a többi asztalossegédek társaságába vegyüljön. Esténkint csabai barátait kereste fel, kik akkor gimnáziumi tanulók voltak Aradon. Az ő társaságukban rajzolgatott és — irogatott verseket. Végre elérkezett a szabadulás ! Egy betegsége hazakényszeríti nagybátyjához és lábbadozásának ideje alatt kitör belőle elemi erővel a művész. Attól a perctől kezdve, hogy Rock István véletlenül megjegyzi, «beloled festő is lehetne», nem lehet többé bírni az ifjúval. Semmi sem kényszerítheti többé vissza a gyalupadhoz. Első leckéit egy Fischer nevű bécsi származású vándorfestőlől kapta, kitől jóformán semmit sem tanult. A teljesen jelentéktelen mestert azonban csakhamar felváltotta az épen nagy tanítványa által híressé vált Szamossy Elek. Munkácsy nemcsak nagy szeretettel, de őszinte elismeréssel is emlékszik meg mindig ifjúkori mesteréről és ma már nyugodtan állíthatjuk mi is, hogy Szamossy Elek hivatásának teljes magaslatára tudott helyezkedni. Munkácsy nem is kívánhatott volna magának jobb vezetőt. Visszaemlékezéseiben részletesen beszámol arról, hogyan használta ki az időt derék mesterének vezetése alatt : «Ejjcl-nappal tanultam. Öt órától nyolcig történelmet tanultam, grammatikát, mitológiát, mindenből egy keveset. Nyolc órától gypsz-minták után rajzoltam, délután anatómiát tanultam, este meg magam komponalgattam». így folyt ez Gyulán. Mikor a mesternek tovább kellett utazni, kénytelen volt megválni tőle rövid időre, de 1862-ben ismét felkereste Aradon. Győzelmesen tért vissza a városba, hol rövid idővel azelőtt még oly sok keserves napot kellett átszenvednie. Szamossy különös jósággal és szeretettel foglalkozott vele továbbra is. Két tanítványt is szerzett neki, kiket a kezdő művész mindennapi ebédért vezetett be a rajzolás elemeibe.