Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)
F. Takács Zoltán: Jegyzetek Munkácsy ifjúkorához
\ nak alaphangja gyermekkori első megérzéseiből fakad. Vegyünk csak egy színes képet a Chaplin asszonynak írt visszaemlékezésekből, melyben azt adja elő Munkácsy, hogy atyja halála után, 1850-ben, hogyan érkezett gondját viselő nagybátyjával, Rock Istvánnal, az utóbbinak akkori lakóhelyére, Békéscsabára. «A szekér lassan cammogott s lépten-nyomon megfeneklett a sárban. Az utat csak néhány istenirgalmából tengődő rúd jelezte, állítólag fák voltak s nemcsak aféle levert cölöpök. Végre megérkeztünk. Nagyon meglepett a város. Nem ilyennek képzeltem. Egy széles, széles út, két oldalt alacsony hosszú házak, de sőt mintha ház se lett volna a súlyos nádfedél alatt, mintha csak a földön hasaltak volna a tetők. Olyan egyenes volt. Olyan elhagyatott és hideg az utca . . . Mélységes csönd volt, egy lélek se az utcán . . .» Azt hiszem joggal vezethetők vissza a melancholikus élményre a pusztát ábrázoló alkonyati tájképeinek különböző változatai. Emlékezéseiben, a csabai téli esték leírása közben, rendkívül bensőséges életképekkel találkozunk, amelyek elevenen idézik fel a nemzeti elnyomatás éveinek szomorú hangulatát. Felolvasás című képén, melyet 1865 elején Bécsben festett, alföldi magyar paraszt környezetbe áttéve, de azért teljes átérzéssel adja vissza ez élményeket és ezt a hangulatot idézi fel a dTépéscsinálókí-kal is. A haramia-thémák pszichológiai alapja is egy végtelenül tragikus esemény volt, mely a Csabán töltött második télhez fűződik. Leírja Munkácsy részletesen, hogyan törtek be egy este nagynénje lakásába a rablók, hogyan kínozták meg az ottlevőket s hogyan vetett véget a szegény jóságos asszony életének e gaztett. Azután következett a nyomorúság. Az inaskodás Gyulán. Az elhagyatott mesterlegény küzdelmei az élettel Aradon. Ennek nyoma is megmaradt művészetében. Düsseldorfban, röviddel a ((Siralomház)) előtt, festette meg a kis kócos inasgyermeket, amint hajnali öt órakor keserves nyújtózkodással mászik ki a meleg ágyból. 1 Valóban, csak az tudott a borzas kis asztalosinas kínos ásításába a komikum mellett annyi keserűséget vinni, aki átélte maga is a pária-számba menő emberi lények kálváriáját. Megállapíthatjuk hát már e néhány példa alapján is, hogy Munkácsy Mihály művészete a valószerűség művészete volt. Valószerűsége azonban nem a külsőségekben, mint pl. az anyagszerűségnek manapság különösen erőszakolt keresésében, hanem a lélek mélységeinek éles megfigyelésében nyilvánult meg. Figyelmét pedig a közvetlen közelében felmerülő jelenségek, elsősorban egyéni élményei tartották fogva. A visszaemlékezések több helyen tanúskodnak arról, hogy a művész átesett már nyomorúságos asztalosinas korában is több nehéz krízisen. Fellázadt több ízben sorsa ellen. Érezte, hogy az mily igazságtalanságot követ el vele. Rajzol1 Fejtanulmány a képhez a Szépművészeti Múzeumban.
