Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Pigler Andor: Guido Reni két rajza a Szépművészeti Múzeumban

IS PIGLER ANDOR ban is igen jelentős eltérések vannak; Reni líraibb, hajlékony egyénisége sohasem férkőzhetett a mintakép legbensőbb, el tanulhatatlan lényegéhez. S csakugyan, a caravaggioi behatásnak nem is volt maradandó szerepe a bolognai festő művészi fejlődésében. A S. Paolo alle tre fontane képének egyik első, futólagos vázlala maradt fenn toll- és széles ecsettechnikával készített biszlerrajzunkban (22"9xl3"9 cm).

1 A művész csupán a főcsoportot készítette elő vörös krétával, míg egyebekben teljes szabadsággal engedte érvényesülni alla prima-modorát, Az imént kiemelt történeti körülményeknél, a fiatal Guido Reni irányváltoztatásánál fogva természetes, hogy ez első ötlettől a befejezett képig — valószínűleg hosszas kísérletezés után — a koncepciónak számos tekintetben lényeges változáson kellett átmennie. Fénynek és árnyéknak az a kemény, drámai ellentéte, mely a Vatikánban lévő képen a hatáskeltés főeszköze, rajzunkon még alig sejthető ; bár itt is jobboldalról, fentről ereszkedik le a fény, de szétszórtan és derűsen s a háttéri alakokra alig jut árnyék. E mellékalakok — itt még renaissance hagyományként a szélek egyenletes, ritmikus beosztásának eszközei — a kivitelben mellőztettek, hogy a felvonuló viharfelhőktől alig megvilágított tájképi háttér egységesen sötét, komor alaphangnak hasson, melybe brutálisan, félelmetesen vágódik be egyetlen, hatalmas fénysugár. Rajzunkon még nyoma sincs a könyörtelen naturalizmusnak s ebből a szempontból rendkívül tanulságos összevetni a baloldali hóhér alakját a festmény megfelelő alakjával ; itt nőiesen kecses és lendületes pose, ott egy tagbaszakadt, félmeztelenre vetkőzött gonosztevő-típus démoni erőfeszítése. Míg a vázlaton a csoportfelépítés szinte mértanilag kiegyensúlyozott, a festményen már a barokk abszolutisztikus elveinek megfelelően egyetlen, felszáguldó átlóirány ragadja magához a vezető szerepet. Azonnal feltűnő a létrán álló poroszló helyzetének megváltoztatása; tömege a kompozíció egyensúlyát, határozottan balra billenti, szeget tartó balkarja pedig az uralkodó átlóirány utolsó szakaszát tölti ki. Ugyanennek az átlónak főhangsúlyát a szentnek felnyújtott jobbkarja adja meg, melynek helyzete rajzunkon még megoldatlan, míg a festményen már nemcsak igen jelentős formai szerepel kapott, hanem az izmok roppant működésének közepette az az egyetlen elem lett, ahol lelki mozzanatok is tükröződnek. Hogy Reni még e naturalisztikus alkotásán is mennyire ragaszkodott a vonalaknak elvont, szinte geometriai rendszeréhez, művészetének igen sokszor mesterkélten ható alkatrészéhez, bizonyítja a szentnek és az őt tartó poroszló jobbkarjának s a kötelet húzó alak innenső karjának párhuzamos ívelése, ami a közvetlenebb vázlatrajzon még szintén hiányzik. A drezdai Kupferstichkabinett őrzi Reninek krétarajzú részlettanulmányát a koncepció azon alakjához, mely, mint mondottuk, a budapesti rajztól teljesen eltérőleg került kivitelre, t, i. a létrán álló, tollas barettet viselő hóhérlegényhez.

2 A teljesen kialakult s a vatikáni képpel már azonos kompozíciót mutatja a düssel1 Rajzunk e hovatartozását már Wollanka József is megállapította a Szépművészeti Múzeum olasz rajzainak kéziratos katalógusában. 2 Repr. : K. Woerinann : Handzeichnungen alter Meister im königl. Kupferstichkabinett zu Dresden. Mappe VI. München 1897. Taf. 19.