Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Hekler Antal: Leonardo és az antik művészet

34 IIEKLER ANTAL lényegesen fokozta. A következetes fejlődés ebben az irányban a vázlatokon nyomon kisérhető. A windsori négylovas lap jobboldali alsó képe a lovas és gyalogos egymáshoz való viszonyában és arányában még közel áll az antik mintaképhez, a mellette levő gondosabb és részletezőbb vázlaton azonban a Iérdre roskadt ellenség jelentéktelenné zsugorodván, az ágaskodó lovas a mindenható győzelmi öntudat büszke szimbólumává lesz. A fogalmazásnak ez a tömörsége s a kifejezésnek ez a szimbolikus eszmei ereje az, ami Leonardo szoborcsoportját — a részletkép gyanánt ható antik mintaképpel szemben — monumentálissá teszi. Midőn ezekre az összefüggésekre rámutatunk, Leonardo szellemében jártunk el, akinek egész élete a gondos megfigyeléseknek valóságos enciklopédiája az igazság keresésének szolgálatában. A megfigyeléseink révén fölfedett kapcsolat által mi is az igazságot szolgáltuk. A tárgyilagos megfigyeléseken fölépülő igazság Leonardo tanítása szerint az igazi nagyságnak sohscm lehet ártalmára. Áll ez magára a mesterre is, kinél, mint épen a földerített kapcsolatok tanulsága mutatja, a lángelméjű teremtés természetes ösztöne mindennél hatalmasabb.

1 HEKLER ANTAL 1 Csak arra kívánnék még rámulatni, hogy hellenisztikus gemmákon a hátsó nézetben ábrázolt, szétterpesztett hátsó lábakkal ágaskodó ménen ülő lovas képe is gyakori : Furtwängler : Antike Gemmen T. XXVII, 31, 33. — A lóábrázolás terén az ókori festők között különösen Apellesnek volt nagy a hire. Aki riadtan ágaskodó, félelmes, tüzes tekintetű csatalovának leírását Dio Chrysostomosnál (Or. LXIII, 4 és 5 ; Recueil Millet 471) olvassa, annak önkénytelenül Leonardo démoni szenvedéllyel telt, sárkányvérű lovai jutnak az eszébe, melyeket azután Rubens és Delacroix hallatlan vitalitással áthevített képzelete fejlesztett tovább. (V. ö. a Szépművészeti Múzeum Leonardo koncepciójához kapcsolódó bronz lovasszobrát Delacroix, vihartól megvadult, ágaskodó paripát ábrázoló, nagyszerű aquarelljével a budapesti Majovszky-gyűjteményben ; Meyer-Graefe : Delacroix p. 141.) Leonardo és Apelles művészi egyénisége egyébként is sok meglepő egyezést mulat. Lángelméjük mellett mindkettő lényében volt valami vonzó, egyéni varázs. (Recueil 479 ; Quint.il. Inst. Or. XII, 10, 6: Ingenuo et gratia, quam in se ipse maxime jael.al, Apelles est, prœstantissimus.) Az irigységet még vetélytársaikkal szemben sem ismerték. (Ree. 417; Plínius XXXXV, 87; Apelles et ifi semulis benignus . . .) Leonardo művészetében a suavila-t és dolcezza-t, Apellesében a '/_áciq-[ és venuslast magasztalták. (Ree. 475, Plin. XXXV, 79 ; Prœcipue eius in arte venustas fuit. . .) Leonardo is, Apelles is elméletileg és tudományosan képzett mester mellett nevelkedtek. Apelles mesterének, Pamphilosnak tanítása, mely szerint tökéletes művészet arithmetika és főkép geometria nélkül el nem képzelhető, teljesen megegyezik Leonardo hitvallásával. (Ree. 318; Plin. XXXV, 76:... ipse Macedo natione, sed primus in pictura omnibus litteris eruditus, prœcipue arithmetica et geometria, sine qui hu s negabal artem perflei posse . . .) Miként Leonardo úgy Apelles is könyveket írt a festészetről s írásba foglalt tanításaival is vezetője lelt a következő nemzedékeknek. (Ree. 478 ; Plin. XXXV, 79: Picturse plura solus prope quam ceteri omnes contulit, voluminibus etiam editis quae doctrinam earn continent.)