Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)
F. Takács Zoltán: Jegyzetek Munkácsy ifjúkorához
Tudjuk saját vallomásaiból, hogy Kaulbach komoly hatást gyakorolt rá. Valóságos elragadtatással emlékszik meg róla. Malonyay jegyezte fel azt a nyilatkozatát, mely szerint a müncheni akadémikusok nagy történelmi képeitől szörnyen idegenkedett. Pilotyt különösen nem szerette. Kaulbach azonban kivétel volt az ő szemében is. Nagyon tudta méltányolni benne a mélyérzésű művészt és a nagy gondolkodót. Mikor 1867-ben ösztöndíjért folyamodott, legnagyobb pályamunkájának, az «Arvíz»-nek vázlatát bemutatta előbb Kaulbachnak és nagyon boldog is volt, hogy a kompozíció megnyerte a mester tetszését. «A lelkesedéstől majd szétpattanó kebellel jövök Kaulbach atelierjéből, hónom alatt hozva a vázlatot, mellyel az öreg úrtól irántami jóindulatát úgy látszik megnyertem^ írja ekkor Ligetinek. Hogy miért mutatta be épen Kaulbachnak a vázlatot, megtudjuk annak figyelmes szemügyre vétele alapján. Jellemzi a ' kompozíciót mindenekelőtt a szabályos ritmikus felépítés : az előtérben úgyszólván a kép egész szélességében egy mozgalmas alsó csoport. Fölötte egy második, melynek súlypontja a kép tengelyébe esik és a kettő közt egy nyugodtabb felület, melyet a rombadőlt ház fala szolgáltat. Hasonlítsuk össze az «Arvíz»-et Kaulbach «Hunnok csatájáéival (5. ábra) és látni fogjuk azonnal, mennyire megszívlelte és milyen megértéssel, mennyire szabadon értékesítette Munkácsy a sokalakos kép felépítésének azt a szabályát, melyet Kaulbach nagy kompozíciójában követett. Hogy pedig a mester nemcsak ezzel a közhelyszerű kompozíció-recepttel hatott Munkácsyra, bizonyítja az «Arvíz»-en egy két kezével fejéhez kapó, jajveszékelő női alak, melynek mintája szintén felfedezhető a «Hunnok csatájá»-ban. Jóval az «Arviz» előtt, még Szamossy vezetése alatt, dolgozott Munkácsy egy másik kisebb kompozíción, mely azonban nem jutott befejezéshez. A ránk maradt töredéken néhány középkori lovas és gyalogos vitéz küzdelme látható, csupán fehér és fekete festékkel festve, sötét vörösbarna alapon, melyen még néhány alak vázlatosan jelzett fekete körvonala vehető észre. Az érdekes töredék most az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdona, hova mint a művész özvegyének hagyománya került. Munkácsy, úgy látszik, magával hordozta állandóan ezt a régi emléket. Münchenben bizonyára nála volt a vászon, mert üresen hagyott hátterébe belefestette az «Arviz» két alakjának a fejét, még pedig épen a Tizian Krisztusára emlékeztető, halottat cipelő két alakét, Felesége végrendeletéből kiderült az is, hogy a kis kép a Münchenből hazaküldött ösztöndíj iránti folyamodvány melléklete gyanánt is szerepelt. A mester a legnagyobb kegyelettel őrizte azután is, egészen élete végéig. Nem tudjuk megállapítani mit akart ábrázolni Munkácsy a különös festményen ; valamely határozott történelmi jelenetre gondolt-e, vagy pedig csak szabad képzeletből dolgozott. Annyi bizonyos, hogy rendszeres kosztümtanulmányok nem előzték meg munkáját, A küzdő alakok egy részének ruházata magyaros ; más részükön látszik az akkortájt nagyon kedvelt német történelmi festmények hatása.
