Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Lyka Károly: Magyar művészek Rómában a XIX. század első felében

Ugyanez a hatás úgy érhető el, lia kétoldalt vagy akár csak az egyiken kulisszaszerűén tolunk az elő- és középtérbe bokor-, domb-, földomlás- vagy házsziluetteket, Képei fölépítésénél a kor e kedvelt fogásait értékesítette. Már ez a rendszeres fokozás is meglehetős nyugalmat juttat a festményre. Elősegítette ezt előadási módja is. Fa, bokor, szikla, víz, út, ház, ember gondosan elkülönítve, akár egy firenzei palota homlokzatán a munkakövek. Világosan láthatók tehát az elemek, amelyekből egy táj összetevődik. Éppoly világosan elemzi külön ez alkatrészek alkatrészeit. A fa törzse ágakra, az ágak lombra, a lomb gályákra tagolódik s a sziluetten az is látható, hogy a galy levelekből áll. Egy csipkés vonal különíti el a lombot a báltértől, egészen grafikusan. Éppily grafikusan tagolódnak a kompozíció egyéb elemei. így aztán a kép csupa darabból állana s nélkülözni' az egységet. Ezt az egységet, amely korának annyi tájképfestőjénél hiányzik, mesterin tudta Markó megadni. Meleg, aranyos zománcot feszilelt a képre, amely mindent egybefoglalt s barátságos nyugalmat is juttatott reá. Ez az aranyos zománc a mély helyeken zöngő barna, átmegy az arany-okkeren, égetett sienán a világos okkerekig. A kissé hideg hátleiek még emelik melegét. E zománc alól süt felénk a szín, félhangon. Néhol csak inkább érezzük a lomb zöldjét, semmint látjuk. A szín nem volt az az elem. amelyet be tudott igtatni alakító-eszközei közé. Nem is igen juthatott volna annak nagy szerep az efajta képfelfogás keretében, de egy véletlen baleset, szembaja, hozzájárult ehhez, ő maga bevallja 1847-ben, hogy ennek következtében nem tudja megkülönböztetni a színeket, ami persze nem értendő betű szerint. Képeihez nagy szorgalommal rajzolta és festette a természettanulmányokat. Szívós lelkiismeretességgel, egy levél erezetét is kutatva, elemezte a természet nagy szalonjának minden bútordarabját. Ezek a tanulmányok frissebbek és élénkebbek a képeinél, amelyek üdeséget nemcsak az óvatosan preparáló festési mód gyengítette, hanem az összemosó ecset sűrű használata is, amellyel minden apró érdességet gyorsan hatályon kívül helyezett. Képei igen lassan készültek, néha egy tucatot is festett egyszerre, de éveken át. Súlyt helyezett makulátlan kifogástalanságukra, óvatosan s nagy szorgalommal retusirozta azokat újra meg újra. Hal almásán magasba íveli homlokának minden gondja a lelkiismeretes kidolgozáshoz tapadt. Kivel ni való nem is akadt bennök, sőt inkább az az érzésünk, hogy jól esnék valahol egy zseniális tévedést látnunk, nehogy elmerüljünk a hibátlanság e tengerében, amely talán már nem is emberfiának való. Legtöbb tájképe Olaszországban készült. A stílust a kor adta neki, a kompozíciók alkatrészeit azonban Róma környéke és Toscana, amelynek romjait, tájplasztikáját és geológiai vonalrendszerét viszontlátjuk. Színeit nem: a színt a kor esztétikája maga is csak mellékes járuléknak fogta fel. Markó bizonyára nemcsak kényszerűségből, hanem meggyőződésből is aláírta képein ezt a felfogási. ¥ * * Ha Rómába nem az élő, hanem a holt festők művei vonzották Európa legtöbb képíróját: a szobrászat terén a helyzet lényegesen más. Mert Rómában dolgozott a század elején ('a no va és Thorwáldsén s ők ketten a világ szobrászatáSzápmuvészeti Múzeum ivkfmyrei• II. 1()