Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Lyka Károly: Magyar művészek Rómában a XIX. század első felében

lett, műtermében szívesen lát la az átutazó magyar festőket, mindenképpen támogatta, tanáccsal látta el őket, 1848-ig magában Firenzében, azontúl pedig a közeli Villa Appeggiben. Leghűségesebb látogatója Ligeti Antal voll, aki a 48-as forradalom kitöréséiga közelében maradi. Ligetinek Ybl Miklós hozta meg Markolót a jó híil. bogy .Markó szívesen lálja magánál, ha valóban a művészi pályára szánta magát s a fiatal Ligetit valóban csak a szabadságharc tudta mestere mellől elvonni. S midőn beállt a világosi katasztrófa, a festő-honvédnek első dolga volt módot keresni, hogy visszatérjen Markóhoz, ami még 1849-ben sikerült is neki. Firenzei tartózkodása idején művészi stílusára nem voltak a régi gyűjtemények döntő befolyással: okult Markón s okulás! merített számos ott készíted Iermészet1anulmányából. Azonban sohasem váll Markónak utánzójává. A húszas-harmincas években Miklóssy József, Kiss Bálint, Brocky Károly is járt Olaszországban; huzamosabban, mintegy két évig, csak Miklóssy, temérdek felvidéki ikonoszlázisz festője, tartózkodott ott. Egy másik, délmagyarországi ikonosztázisz-festő, Dániel Konstantin, 1846-ban időzött Olaszországban, de már mint szülőföldjén hírneves szentképfestő. Könyöki József, aki 1846 tói Bécsben járta a festő-akadémiát és műegyetemet, 1848-ban mini kadét kerüli Olaszországba, de hamar niegváll a katonai pályától s művészeti tanulmányokra adta magát Velencében, Firenzében, Palermóban, Messinában, ahonnan 1855-ben tért vissza Magyarországba. Mindezek közt a feslök közi Markó az egyetlen, aki ill találta meg s ilt építette ki a stílusai. Nem csoda, hisz néhány kirándulástól eltekintve itt élte végig munkás éleiéi. Nem jöll Olaszországba felkészületlenül, hisz Bécsben már megkapta az alapokat. Zökkenés nélkül folytathatta délen ugyanazokat a tanulmányokat, azzal a különbséggel, hogy míg Bécsből Kismartonba rándulgatott ki motívumokért, Rómából Tivoli olajfás lejtőit kereste fel. S tanulmányozgatoll ugyanazzal a hangyaszorgalommal, mint kezdő korában. Mindezt nyugodtan és céltudatosan folytatta Pisában, Firenzében s a Villa Appeggiben. Sem a Vatikán nagy freskóinak lenyűgöző ereje, sem a pisai camposanto, sem a firenzei quattrocento friss öröme nem térítették le a megkezded ólról. Nem s l i lus-1 a n u 1 ságoka t szeded ki belőlük, hanem inkább a festéshez való szent kedvet. Sajátságos jelenség, hogy egy képíró a világnak oly zugában, amely zsúfolva van szemenszedelI művészettel, ugyanazon mérnöki egyenességű úton halad tovább, amelynek Irace-ját egészen eltérő viszonyok közt, más környezetben készítette el. Azt kérdezhetnŐk, nem csökönyösség, érzékellenség-e ez, vagy nem-e egy új óriásnak messze mindenek felett lovaszárnyaló egyénisége? Azt hisszük, egyik sem. Markó tisztában volt tehetségével és képességeivel. S nyugodtan fontolóra tudta venni, hogy azokból mit alakíthat a művészidé javára. Végre is nem fiatal korában került Itáliába, hisz túl volt már a negyvenen s az ifjúnak a benyomások iránt való fogékonyságát nála már a higgadt belátás, az élei tapasztalataiból merített komoly megfontolás váltotta fel. Mérnök volt, niielőll képíróvá képezte ki magái s a mérnökség hozzászoktatta a fegyelmezett gondolkodáshoz. Tapasztalt szemével kimérhette tehetsége halárait, gyakorlott kritikájával pedig megállapíthatta, hogy az egyszer meg-