Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Rózsaffy Dezső: Ingres Oedipusa és a British-Museum Meidias Hydriája

INGRES «OEDlP.US»-A ÉS A BRlTlSH-Mt'SEUM MEIDIAS IIYDRIÁ.IA. 65 grecs»

1 és igaza van Momméjának, mikor azt mondja, hogy Oedipus lestének semmi köze sincs egy anlik szoborhoz, nagyon egyéni és lelkiismeretesen modell után van tanulmányozva. Ezt a modellt jól ismerték az akkori római mütermékben.Viszonl másik életírója és művészetének ismertetője, Lapauze túlmegy az objektiv igazságkeresés halárán Oedipus alakja előtt való elragadtatásában, mikor azt írja, hogy nem mythosi alak van előttünk, melyet az erudició hozott létre, hanem húsból és vérből való lény.

3 Ez utóbbi lehet igaz és Oedipus mégis erudició terméke, - legnemesebb értelmében használva e kifejezést — miként erudició terméke volt az Agamemnon-követ, Odysseus (1801), a üiomedes és Venus (1803) és azok voltak későbbi művei is «Jupiter és Thelis» (1811), Romeros apotheozisa (1827), «Stratonike)) (1840), «Julius César» arcképe (1862) stb., hogy csak néhányat emeljünk ki anlik tárgyú kompozícióinak sorozatából. Az eléggé bő Ingres-irodalomban csak egy helyütt találtunk halovány sejtelest, határozatlan célzást arra, hogy Oedipus koncepciója talán mégsem egészen önálló. Charles Blanc a «Gazette des Beaux-Arts»-ban 1862-ben «Du style et de M. Ingres» c. alatt megjelent érdekes cikkében hosszabban foglalkozik e művel és így ír róla: ((Messziről kétségkívül azt hinné az ember, hogy anlik alakot lát maga előtt, vonalai annyira szépek, helyesek, egyensúlyozottak ; közelről azonban itt-ott egyéni természetesség hangsúlyával találkozunk, elsősorban Oedipus mozdulatában, melyben van valami méltóságos és családiasán meghitt egyszerre)). Es tovább: « Lehetséges, hogy ezt valamely kameáról vagy éremről kölcsönözte és ha így van, üdvözölnünk kell érte a festőt,))

4 Végül még egy kérdés marad fönn. Láthatta-e Ingres eredetiben u hydriát? - Ez kevéssé látszik valószínűnek. Az edény eredetileg a XVIII. század közepén létesült Sir William Hamilton-féle nápolyi gyűjteményben volt. Ott, a helyszínén nem láthatta, mert mikor Ingres Olaszországba ért, a gyűjtemény már rég a British Museum tulajdonában volt.

3 1 Egyik barátjához írta 1823-ban: «L'art mourrai -il toutàfait? Non si l'on prend une autre route et cette roule est celle de la nature par les grecs et Raphael». V. ö. Lapauze id. in. 223 1. - L. id. cikkét Gaz. des Beaux-Arts 1898. :î V. ö. id. m. 92 1. * Tome XIV. 10 1. •"' 1772-ben adta el Sir Hamilton ezen első gyűjteményét a British Museumnak igen magas áron (Prot. Paul Arndt szíves közlése. V. ö. Michaelis: «Ancient marbles in Great Britain» 111. I.). Ezt a gyűjteményt, m<"dy nem kevésbé volt jelentékeny az elsőnél, olaszországi utazása alkalmával 1787-ben (v. ö. Goethe, Italienische Reise. Leipzig, Insel-kiadás. 1912. 195 1.) Goethe is látta. Szörnyű sors érte. A hajó, mely a kollekciót Londonba volt viendő, az angol partok közelében egész rakományával elsülyedt. Csupán egy láda menekült. Szerencsére egy kitűnő kiadvány készült róla, melynek szövegét Sir Hamillon és Italinsky herceg írták, a rajzokat Tischbein készítette. Francia és angol nyelven jelent meg négy kötetben 1791—1803. Ujabb francia kiadása Recueil de gravures d'après les vases antiques tirés du Cabinet de M. le Cbev. Hamilton 1803—1809. V. ö. Wolfgang Sörrensen : Job. Heinrich Wilh. Tischbein und die antike Archrcologie. Stuttgart, Spemann 1910, 88—92 I. Sztptnüvétztti Múzeum íth/inyvH. II. il