Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Baldass Lajos: Albrecht Altdorfer két festménye a Szépművészeti Múzeumban

ben az ülő nőnek gyöngéden kapcsolódó mozdulata és a meghajlott nőnek tevékeny segítsége révén. Hogy Altdorfer saját grafikai kompozícióját valamely képéhez felhasználja, nem egyedülálló eset művészetében. Tudvalevően az 1517-ből való regensburgi oltár szárnyképei is, melyek az utolsó vacsorát és Krisztus feltámadását ábrázolják, szorosan kapcsolódnak ugyané fametszet-sorozatnak ábrázolásaihoz. Az összerogyott Mária csoportja hasonló alakban visszatér a Keresztrefeszítést ábrázoló rézmetszeten is. Minthogy itt a csoport ellenkező értelemben van visszaadva, képünk keltezéseié nézve döntő az a kérdés, hogy a művész a fametszetéhez vagy a budapesti képhez tartotta-e magát. A két grafikai lap között inkább csak laza kapcsolat van, csupán az összerogyott Mária alakja hasonló nagyon, habár az alak már nincs annyira rokon módon ábrázolva, mint a képen. Ellenben a többi alakok már semmiféle hasonlóságot sem mutatnak a fametszetéivel, viszont a Mária vállai köré fonódó kar motívuma, amelynek hajlásában feje megpihen, bizonyára a képről van kölcsönözve. A lelki élet bensősége dolgában a rézmetszet csoportja ép ügy tovább megy egy lépéssel a képnél, mint ahogyan emez a fametszet fölé emelkedik. Hogy azonban a rézmetszetnek későbbinek kell lennie a budapesti képnél, azt még az a körülmény is bizonyítja, hogy amaz mind kompozíció, mind a tér és tájkép felfogása tekintetében a berlini és nürnbergi kis képekhez vezet át, amelyek a mi képünkkel igen is nagy ellentétben vannak. E két kis mestermű közül a berlinit tartom korábbinak. Ez a st. flóriáni oltár keresztrefeszítésélől átveszi még a keresztnek lényegében symmetrikus elrendezését, azonban az alakok szabad, asymmetrikus csoportosításával és az isokephalia megszüntetésével feloldja ezt a symmetriát. Ami a lelki tartalmat illeti, bizonyára ez a legfinomabb és legszabadabb, legeredetibb Altdorfernek a keresztrefeszítést ábrázoló képei között. A tájkép és alakok benső egységét nem lehet felülmúlni. A nürnbergi kép ép úgy kapcsolatban van a rézmetszettel, mint a berlini képpel. A rézmetszettől átveszi ez az 1526-ból keltezett kép azt a két magas fakulisszát, melyek a kép felületét jobbra és balra lezárják, s a kép balfelén diagonálisan a mélybe helyezett keresztfát. Az asszonyok csoportja Mária körül egészen szabadon van átalakítva, a kis fametszet eredeti kompozíciójának egyetlen vonására sem akadunk többé. A tér ábrázolása azonban jóval tovább megy a rézmetszetnél — amelyen a cselekvény még egy. az előtérben elhelyezett keskeny színpadon játszik — s a mélységben való asymmetrikus elrendezésben a berlini képbe kapcsolódik. Nem csupán a létrákat, hanem a latrok alakjait is átveszi ; azonban keresztjeiknek sokkal magasabbra helyezése és a mély diagonálisba való eltolása következtében elmarad az a dekorativ hatás, melyet a st. flóriáni s gyöngített alakban még a berlini keresztrefeszítésen is megfigyelhettünk. A keresztrefeszítések keletkezésének sorrendje tehát egészen világos, csupán azt kellene még mérlegelni, hogy a budapesti kereszfrefeszités, mely a st. íloriánival együtt a két grafikai lap közé esik, előbb keletkezett-e ennél az 1518-ból való oltárnál, vagy később? Itt mindenekelőtt János alakja jön segítségünkre, mellyel Altdorfer szabadon, de világosan felismerhetően támaszkodik