Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Baldass Lajos: Albrecht Altdorfer két festménye a Szépművészeti Múzeumban

ALBRECHT ALTDORFER KÉT FESTMÉNYE A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN. Albrecht Altdorfernek, a nagy regensburgi mesternek ama két képe közül melyek 1917 óta a budapesti képtárt ékesítik és itt először vannak reprodukálva, a gróf Erdődy lmréné letéteként kiállított Keresztrefeszítés — dacára kétségbe nem vonható signaturájának — teljesen ismeretlen maradt eddig. A 75 cm magas és 58 cm széles deszka — leszámítva a képet hosszában átszelő két hasadást — kitűnő állapotban van. Minden részletében a dunai iskola főmesterének művészi modorát s kezét mutatja és sok tekintetben mégis egészen elszigetelten áll a mester munkái között. A nagy tájképfestő egy szabadban lejátszódó jelenetet festett meg itt, s az alakok olyan szorosan töltik ki a színhelyet, hogy egyetlen fa vagy bokor, ház, víz vagy hegy számára sem maradt semmiféle hely ; az atmoszféra legnagyobb mestere a régi németek között, aki különben nem győzött betelni izzó naplementék és gazdag felhőalakulatok festésével, ezúttal lemondott a természetes égbolt ábrázolásáról, s a régies arany alaphoz nyúlt vissza. Pontosan a deszka középtengelyében emelkedik a teljesen frontális nézetű kereszt, melyre a haldokló Krisztus van felfeszítve. A gyöngéd, finoman megmintázott test kiterjesztett karjaival — úgy érezzük — inkább magasan lebeg az embertömeg felett, semmint teherként függ a kereszten. A Megváltónak jobb vállára lehanyatló feje is inkább beszél lyrikus resignatióról és fizikai ellankadásról, mint eszeveszett testi kínokról. A tovalobogó ágyékkendő még egyszer hangsúlyozza a keresztfa vízszintes vonalát. Ennek az ágyékkendőnek magasságában jobbra és balra, pontos symmetriában egy-egy kiterjesztett szárnyú ruhás angyal lebeg. A körrajznak silhouette-hatása itt még erősebben jut érvényre, mint Krisztus élesen körvonalozott testénél. Az utóbbinak teljes előlnézetével szemben amazok tökéletes oldalnézetben, egészen egyenesre felvont szárnyakkal vannak ábrázolva. Azt, hogy a kereszt nem mindjárt a képsík mögött, hanem egy jó emberhossznyira benn, a kép mélyében van felállítva, csupán akkor vesszük észre, ha menetét lefelé követjük egészen addig a pontig, ahol a kis kövecskékkel behintett, összerepedezett, kemény földből kiemelkedik. Itt karolja át a nyilván a földön guggoló helyzetben elképzelt Magdolna bal karjával, mellyel egyszersmind vállkendőjét a magasba emeli. Az ő arcán sem tükrözik semmi abból a vad fájdalomból, mellyel ennek az időnek német mesterei ezt a drámailag felette eleven ábrázolást meg szokták tölteni ; nyugodtan tartja jobbja az attribútumként 4*