Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)
F. Takács Zoltán: Hollósy Simonról
szűrői lese re hízzák annak a hálásnak a kelléséi, melyei eddig a keveri tónusoktól vártak. Hollósy nagy érdeklődéssel hallgatta barátja híradását és szívesen vette tőle azt is, hogy belekorrigáljon készülőiéiben levő festményébe, mely a « Két fűz közi » egyik' példánya volt. Az új meglátások hatása alatt nem féri el gyökeresen előbbi törekvésétől, A kobaltos árnyékolás nem lünl el képeiből, de szóhoz jutottak bennük a helyhezkötött loszínek és különböző reflexek, melyek Hollósy egyéni törekvésének megfelelően, ismét csak a magasabb művészi szempontból felfogott rajz (dmélyí Iésére szolgáltak. A művész újra nagy lendületet vett, Úgy látszott mintha teljesen megtalálta volna magái. A forma és a színek kérdésében egyaránt érett, egyensúlyozolI nézeteket vallolt. A Fart pour Fari elvéhez közeledett. Saját bevallása szerint annál is tarlóit. De ebbten a kérdésben nem szabad önvallomásaiba belenyugodnunk. A művészi tevékenység ugyanis, Hollósy legbensőbb érzése szerint, nem speciális eredményt célzó, hanem a művész egész egyéniségét, egész világfelfogását kifejezésre juttató erőkifejtés. Nem egyszerű ábrázolás, hanem az egyén egész ért el i n i ségé n < 1 k fo km é rőj e. Ez a fokozott önbirálatot kihívó felfogás idézte elő a krízist, mellyel most tanulmányunkat zárnunk kell. A « Tengerihántás »-t festő Hollósy remekel alicototf mikor egyszerű problémákat látva, tiszta érzésből, szabadjára dolgozott. Az « Ország bajai », melynek elemzésével még tartozom, tépelődések labirintusába ragadta a művészt, melyből csak a nagybányai tájkép előli találta meg a kivezelő úlat. A kétalakos kompozíció, melyei Hollósy «Az ország hajai* cím alall állított ki az 1893-iki téli tárlaton (4. ábra), ugyanabba a hosszúasztalos, zöldlócás és műleremablakos korcsmaszobába vezet, melyben a «Ivel tűz közt» alakjai foglalnak helyei. Az ábrázolás tárgya egy huszár, ki az asztalvégen ülve, előrehajolva olvassa a Budapesti Hírlapot és egy asztalra könyöklő legény, arcán a megértő hallgató kifejezésével. Az előbbi oldalt, az utóbbi szemközt fordulva lát haló. A fény hátulról özönlik a szobába. A fal rózsaszínű. Az alakokai nagyrészben állát szó árnyék fedi. Az egységes tónusnak, illetőleg a benne érvényesülő forma- és színgazdagságnak éreztel őse volt ez alkalommal a főfeladat, mely leljes egészében megoldatlanul maradi. A kompozíció lényegtelen változtatásokkal több példányban készült, de egyenletesen befejezettnek az sem nevezhető, mely a Műcsarnokban szerepelt s amelyet nem is tarthatunk a legjobb kísérletnek. A kritika nem is emlékezett meg róla. Hollósy pedig befejezte vele műcsarnoki szereplését. Több kiállításon nem vett részi. A sorsfordulatot jelző kompozíció legjobb példánya szimbolikusnak nevezhető befejezetlenségben kerüli ki a mester kezéből s magántulajdonban rejtőzölI egészen 1916-ig, midőn az ( >. M. Szépművészeti Múzeum vásárolta meg.
